Először is minden kedves olvasónknak utólag is Boldog Új Évet Kívánok a szerkesztőtársaim és a magam nevében. Lezárult a héten egy régóta jól működő oldal, de nem fejezzük be, célunk az, hogy itt a reblogon is hasonló sikereket érjünk el és itt is kialakuljon egy jó közösség. Ehhez az első lépéseket igyekszünk minél hamarabb megtenni.![](http://img.reblog.hu/blogs/26085/article-0-0dbd8fd800000578-291-306x452ef83.jpg?w=640)
Ahogy ígértük mindent megpróbálunk továbbvinni, amit eddig csináltunk, sőt egy-két meglepetésünk is lesz. Szorosan a Newcastle United-hez kapcsolódó lesz ez is, de egy kicsit másképpen, más szereplőkkel.
Viszont a tippverseny nem áll, hanem folytatódik onnan, ahonnan múlt héten abbahagytuk.
Visszatekintve az Arsenal vendégei voltunk és kikaptunk 1-0-ra. Tulajdonképpen érvényesült a papírforma. Ennyivel el is lehetne intézni a történteket, de ez nem teljesen fedné a valóságot. Az igazság az, hogy a mérkőzésen simán méltó és egyenlő ellenfelei voltunk a listavezetőnek. A probléma a helyzetkihasználással volt (ismét). Amíg ezeket a ziccereket nem tudjuk értékesíteni, játszhat nálunk bárki, nem fogunk 3 pontot szerezni. Nem is sikerült a karácsonyi időszak alatt egyik meccsen sem, így egy nagy 0-val zártuk ezt az időszakot és ismét kieső helyen vagyunk. Talán jót fog tenni a bajnoki szünet, hogy egy kicsit összeszedjék magukat és a koncentrációjukat a játékosok. Igaz, hogy közben lesz egy FA kupa mérkőzésünk holnap a Watford ellen. Fontos, nem fontos? Ezt mindenki döntse el magában. Én nem is foglalok állást, csak annyit mondok, hogy sajnos nem mi vagyunk az esélyesek, de ha már a bajnokságban gyatrák vagyunk legalább itt lenne lehetőség kitűnni egy jó kupaszerepléssel...
Holnap kiderül, hogy a játékosok is így gondolják-e?
TIPPEKET E-MAILBEN VÁRJUK, a newcastleblogtipp@gmail.com-ra!
Watford- Newcastle United 2016.01.09. 16:00
A speciális kérdés: Több sárga lap lesz a meccsen, mint gól?
A tippeket várjuk a lenti minta alapján (legkésőbb a mérkőzés kezdete előtt 10 perccel):
Játékban szereplő név:
Végeredmény:
Gólszerzők: .......... ill. ..............
Speciális kérdésre a válasz:
További jó tippelést mindenkinek!
Hajrá Newcastle!
Kingpeti
Utolsó kommentek