Nem megy a csapatának? Régóta nyeretlen? A managere alatt inog a kispad? A játékosai mentálisan a mélyen vannak? Idegesek a szurkolók? Van megoldás! Meccseljen a Newcastle ellen! A siker nem marad el.

everton Premier League Mark29

Valami ehhez hasonló promó szöveggel lehetne eladni azt a förtelmet, amit Steve McClaren és a fiúk szerda este műveltek. Nem sokkal a meccs után még mindig érthetetlen, hogy hogyan lehetett ennyire brutális módon kinyírni saját magunkat a Goodison Parkban. Megoldást persze a hajtás után sem fog olvasni senki, csak a szokásos költői kérdéseket, és pár unalomig hajtogatott javaslatot.

 

 

Kezdjük azzal, hogy az Everton mennyire mélyen volt a meccs előtt. Oké, a Ligakupából csak szoros párharcban estek ki a Manchester City ellen, az FA kupában pedig továbbmentek, viszont a bajnokságban elért eredményeikkel nem büszkélkedhetnek. A tegnapit megelőzően utoljára a Boying Day-en tudtak nyerni (igen, a St. James' Parkban), azóta pedig két vereség és egy döntetlen otthon, és két döntetlen idegenben. Sőt, karácsony előtt is egy négy meccses nyeretlenségi sorozatuk volt. Nyilván ettől még jó csapat, és nincsenek is kiesési gondjaik, viszont nem számítanak verhetetlen ellenfélnek. El lehetett volna kapni őket. Persze nem ezzel a kezdővel.

everton Premier League Mark29
Csatár nélkül nehéz...

Ezzel a felállással voltak gondok, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. A védelem a szokásos volt. Steven Taylor már a kispadon ült a súlyos achilles-sérülése után, Kevin Mbabu pedig szombaton már játékra kész állapotban lehet. Mindkettőjükre szükség lesz. Középen követte el McClaren az első hibá(ka)t. Anita és Colback sérültek, Tioté pedig könnyen lehet, hogy pár napon belül lepattan egy kínai vagy arab csapathoz. Így Shelvey mellett Saivet kezdett. Érthetetlen, hogy amikor vannak végre szélsők (felépült játékosok, új igazolások) akkor miért erőlteti továbbra is Sissoko-t középen? Mehetett volna Jonjo mellé, a szélre pedig kapásból Aarons vagy Perez. Az a Perez, aki egyedül birkózott elöl, ezért inkább hátrább jött, aminek az lett az eredménye, hogy tulajdonképpen nem volt csatárunk. Mitrovic és a friss vízumos Doumbia pedig a padon ültek.

everton Premier League Mark29
Townsend, Shelvey és Saivet is gyengék voltak

Az új játékosok nem fogtak ki jó napot. Saivet még csak-csak elalibizett középen, de Shelvey kimondottan halvány volt, Townsend-en pedig nagyon látszik, hogy Pochettino egész ősszel jegelte. Amellett, hogy Aaron Lennon egy okos, de szerencsés góllal megszerezte a vezetést, nem sok inden történt. Maximum annyi, hogy a hazai oldalon Lukaku, nálunk pedig Mbemba és Dummett is megsérült. A belga csatár Coloccinitől kapott egy csomagot, és bár visszatért, a szünteben után már nem futott ki a pályára. Ugyanez volt a helyzet Dummett-el is. Mbemba rosszabbul járt, őt azonnal le kellett, hozni. Az a Lascelles állt be a helyére, aki a hajráig egészen elfogadhatóan játszott.

A második féidőben az elsőhöz hasonlóan gyenge játékot láthattunk. Viszont a szórványos Everton helyzetek mellett megvolt az az 1-2 Newcastle támadás is, amiből ki lehetett volna egyenlíteni. Leginkább megint Aleksandar Mitrovic-nak, aki szépen bújt ki egy beadásra a védők közül, majd ajtó-ablak helyzetben mellé lőtt. Nem volt könnyű lövés, de egy 12 millió fontos csatárnak az ilyet be kell lőni. Azt azért szögezzük le, hogy egy jó formában lévő Everton simán eldöntötte volna a meccset a második félidő közepére. Nem tették, én meg gondoltam, hátha bejön a Knézy Jenő (az idősebb, természetesen) által gyakran ellőtt szöveg a "kihagyott helyzetekről, amik megbosszulják magukat". Tulajdonképpen kicsit be is jött, az már az Én bajom, hogy fordítva. Az Everton a kihagyott helyzetekért "jutalmul" kapott két 11-est a hajrában, és így a Newcastle lett az, akik nagy árat fizettek az elbaltázott ziccerért. Elnézve ugyanis a kékeket, ha valahogyan találunk egy gólt, szerintem nem hogy nem tudnak újra vezetést szerezni, de jó eséllyel meg is lehetett volna fordítani a meccset. De nem. 

A 88. percben Aarons szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a spori pedig befújta a jogos tizenegyest. Nem hibáztatom a srácot. Hosszú sérülés után kb. 2 hete tért vissza, fiatal, lelkes, ráadásul egy támadó szélső, aki balhátvédet játszott. Megpróbált szerelni, amikor esélye sem volt. Barkley állt a labda mögé, de mielőtt elrúghatta volna, Lascelles odament hozzá, és mondott pár mondatot. Sárga lap volt a jutaálma, ami meg is érte volna, ha kizökkenti a középpályást. Viszont dupla-bukta lett a dologból. Barkley a jobb alsóba lőtt, miközben Elliott a bal oldalra ugrott, majd jött a 93. perc...

everton Premier League Mark29
Lascelles felborítja Barkley-t...

everton Premier League Mark29
...aki egy "Panenka-val" zárja le a meccset.

Egy kontra után Barkley betört a tizenhatoson belülre, és Lascelles pár halvány szerelési kísérlet után egyszerűen letarolta. Azonnal piros lapot kapott, amivel így még nehezebb helyzetbe hozta a csapatát. Egy második sárgával kapott volna egy meccset, és kvázi tiszta lappal indul, így viszont az azonnali piros két meccs, plusz a sárgája is megmarad. Barkley megint odaállt, és ezúttal megalázó módon "bepanenkázta" közvetlenül a léc alá.

everton Premier League Mark29
Steve McClaren a meccs után - tanácstalanság

Tényleg nem tudom, hogy ez mi volt. Eddig is olyan keretünk volt, amivel előrébb kellene tartani, és télen egyértelműen megerősítették a csapatot. A két nap múlva esedékes, WBA elleni hazai meccs tényleg olyan, hogy ha ott sem nyerünk, akkor meg kell kongatni a vészharangokat. Első lépésként Steve McClarent kell elzavarni, mert alkalmatlan erre a munkára. Hiába szeretik a játékosok, hiába küzdenek érte (ez speciel tegnap pont nem jött le), csak úgy lehet bennmardni a PL-ben, ha pontokat szerzünk. Mike Ashley nyolc év alatt először nyitotta ki kigazán a bukszát, erre ezt látja. Kíváncsi vagyok, hogy meddig tűri meg McClarent, miközben David Moyes és Brendan Rodgers állást keres.

Aki ezek után még kíváncsi a gólösszefoglalóra, annak íme:

Szombaton West Brom, a St. James' Parkban. Ők sincsenek nagy formában, valószínűleg várják is, hogy végre ellenünk játszhassanak. Mert a Newcastle segít a bajba jutottakon. Kérdés, hogy saját magán segít-e?

Hajrá Newcastle!

Mark29