Először is minden kedves olvasónknak utólag is Boldog Új Évet Kívánok a szerkesztőtársaim és a magam nevében. Lezárult a héten egy régóta jól működő oldal, de nem fejezzük be, célunk az, hogy itt a reblogon is hasonló sikereket érjünk el és itt is kialakuljon egy jó közösség. Ehhez az első lépéseket igyekszünk minél hamarabb megtenni.

Ahogy ígértük mindent megpróbálunk továbbvinni, amit eddig csináltunk, sőt egy-két meglepetésünk is lesz. Szorosan a Newcastle United-hez kapcsolódó lesz ez is, de egy kicsit másképpen, más szereplőkkel.

Viszont a tippverseny nem áll, hanem folytatódik onnan, ahonnan múlt héten abbahagytuk.

Visszatekintve az Arsenal vendégei voltunk és kikaptunk 1-0-ra. Tulajdonképpen érvényesült a papírforma. Ennyivel el is lehetne intézni a történteket, de ez nem teljesen fedné a valóságot. Az igazság az, hogy a mérkőzésen simán méltó és egyenlő ellenfelei voltunk a listavezetőnek. A probléma a helyzetkihasználással volt (ismét). Amíg ezeket a ziccereket nem tudjuk értékesíteni, játszhat nálunk bárki, nem fogunk 3 pontot szerezni. Nem is sikerült a karácsonyi időszak alatt egyik meccsen sem, így egy nagy 0-val zártuk ezt az időszakot és ismét kieső helyen vagyunk. Talán jót fog tenni a bajnoki szünet, hogy egy kicsit összeszedjék magukat és a koncentrációjukat a játékosok. Igaz, hogy közben lesz egy FA kupa mérkőzésünk holnap a Watford ellen. Fontos, nem fontos? Ezt mindenki döntse el magában. Én nem is foglalok állást, csak annyit mondok, hogy sajnos nem mi vagyunk az esélyesek, de ha már a bajnokságban gyatrák vagyunk legalább itt lenne lehetőség kitűnni egy jó kupaszerepléssel...
Holnap kiderül, hogy a játékosok is így gondolják-e?

TIPPEKET E-MAILBEN VÁRJUK, a newcastleblogtipp@gmail.com-ra!

Watford- Newcastle United 2016.01.09. 16:00

A speciális kérdés: Több sárga lap lesz a meccsen, mint gól?

A tippeket várjuk a lenti minta alapján (legkésőbb a mérkőzés kezdete előtt 10 perccel):

Játékban szereplő név:

Végeredmény:

Gólszerzők: .......... ill. ..............

Speciális kérdésre a válasz:

További jó tippelést mindenkinek!

Hajrá Newcastle!

Kingpeti