...legyen az a Góóól! A sportfilmeket nehéz jól megcsinálni. Nehéz a realitás talaján maradni, vagy éppen hogy csak elrugaszkodni onnan úgy, hogy az adott sportág szerelmesein kívül másokat is oda tudjunk ültetni a képernyő elé, legalább másfél órára. A 80-as évek elején született generáció - azaz az én korosztályom - el volt látva sportfilmekkel, viszont igazán jó focis film nem nagyon akadt. Sőt tulajdonképpen a mai napig az egyetlen olyan, labdarúgással kapcsolatos mozi, amit bátran ajánlok, az a Góóól első része 2006-ból. Ha nem szereted a műfajt, de kíváncsiságból megnéznél egy sportfilmet, akkor ez legyen az. 

Gyerekként elég meghatározó filmélményeket kaptam, és ha csak a sportfilmekre hagyatkozom, akkor sem panaszkodhatom. A hollywoodi alkotások nem feltétlenül időrendi sorrendben jutottak el kis hazánkba, így fordulhatott elő, hogy az első igazán meghatározó sportfilmem az 1994-es Jég Veled volt, ami a jamaikai bobcsapat részvételét mesélte el, az 1988-as téli Olimpián. (Érdekesség, hogy ugyanezen a rendezvényen ismerte meg a világ Eddie-t a sast, akiről éppen tavaly mutattak be egy szintén nagyon jól sikerült filmet.)  Szóval a bobosok olykor vicces, olykor megható története akkora hatással volt rám, hogy például a mai napig elszorul a torkom, annál a jelenetnél, amikor a végén egy hatalmas borulás után a vállukon viszik be a bobot a célba.  

A második fontossabb "filmem" a Kerge Kacsák trilógia volt. A részek 1992 és 1996 között készültek, és Magyarországon az akkoriban berobbanó HBO adta le őket szépen sorban. Az első részben Emilio Estevez szedte össze a környék szerencsétlen gyerekeit, és próbált belőlük jégkorongozót faragni. A többi rész is erre a sémára épült, csak közben cserélgették a stábot. (A befejező részben már Estevez is kb. csak egy cameo szerepet kapott) Tipikusan az a film amit gyerekként nagyon szerettem, de nem merném újra megnézni, mert valószínűleg kiábrándító lenne.

Ami pedig a talán a legkésőbb jött, de mégis a legnagyobbat ütött, az a Nagy Csapat (1989) volt. A Tom Berenger, Charlie Sheen, Rene Russo, Wesley Snipes és Dennis Haysbert nevével femjelzett baseball film ma simán B kategóriásnak számítana, de a 80-as évek végén ez tényleg egy nagy csapat volt. A séma ugyanaz, mint az előző két filmnél, olyanok mutatják meg, hogy mire képesek, akiket mindeki leír. Itt is egy szedett-vetett banda bravúros szereplését követhetjük nyomon, akiket a csapat tulajdonosa direkt azért indít el a ligában, hogy leégjenek, és ő meg tudjon szabadulni a klubtól. Az 1994-es második résszel elvileg eleget vártak, mégsem sikerült valami fényesen. Russo karaktere eltűnt, Snipes helyét Omar Epps vette át. Berenger edzőnek, és ezzel mellékszereplőnek állt, és igazából Charlie Sheen lett az abszolút főhős. 1998-ban aztán jött egy harmadik rész, de arról maximum a wikipedia átnyálazása után tudnék bármit is írni, így meghatározónak semmiképpen sem mondanám.  

Aztán jött a Góóól. Valamikor 2006-ban, egy hétköznap este a barátaimmal kitaláltuk, hogy elmegyünk moziba. Az ilyen spontán megmozdulások alkalmával a legfontosabb kérdés az volt, hogy hol kezdenek este 10 után még valami filmet? Pontosan emlékszem, ahogyan a MOM Parkban, a kezdés után pár perccel, a sötétben lopakodtunk be a helyünkre, miközben a a vásznon fiatal Santiago Munez is hasonlóan csendben próbált átjutni a mexikói-amerikai zöldhatáron. Így néztem meg elsőre - teljesen véletlenül - a filmet, és így lett a Newcastle United egy szimpatikus csapatból a kedvenc csapatom. Ez viszont egy másik történet. 

Az ötlet nem sokkal korábban pattant ki pár ember fejéből. Danny Cannon, a fiatal, tehetséges író, rendező és producer 2002-ben a japán-dél-koreai világbajnokság idején határozta el, hogy megpróbál összehozni egy jó kis focis filmet. A VB alatt beszélgetett kollégáival Mike Jefferies-szel és Adrian Butcharttal, és arra jutottak, hogy igazán komoly költségvetésű mozit nem nagyon készítettek ebben a témában. (Az 1981-es Menekülés a győzelembe inkább a kalandfilm kategóriába sorolható) Mike és Adrian összehozták a sztorit, a rendezői székbe pedig Danny került.  

Cannon már akkoriban - 34 évesen - is tapasztalt szakembernek számított a filmiparban. Ha nem is a legnívósabb köröben mozgott, de több jelentős projektekbe vágott bele. 1993-ban, 25 évesen debütált rendezőként az Egy lövés a fejbe, öt a testbe című krimivel, aminek Harvey Keitel volt a főszereplője. 1995-ben a Sylvester Stallone féle Dredd Bírót rendezte, majd három év múlva a tini horror felé fordult, a Még mindig tudom mit tettél tavaly nyáron megrendezésével. Ugyanebben az évben, azaz 1998-ban Ray Liotta főszereplésével rendezte a Zsaruszerencse című filmet is. Aztán 2000-ben nagy váltás következett, mert Danny Cannon átnyergelt a sorozatokra. Azóta is inkább ez a műfaj fekszik neki, produceri, írói és rendezői minőségben is részt vett/vesz többek között olyan szériák munkálataiban, mint a Helyszínelők, a Nikita vagy a Gotham. 

A 2006-ban bemutatott Góóól története valamikor a 80-as évek közepén indul, amikor a fentebb már említett határátlépés kockáit láthatjuk, de pár perc után már a jelenben találjuk magunkat. Satniago Munez (Kuno Becker - aki főleg mexikói sorozatokban kapott szerepeket) felnőtt, az anyja elhagyta a családot, a nagyanyjával, az apjával és az öccsével él Los Angelesben. Leginkább a Faterral dolgozik a családi kertész és medencetisztító vállalkozásban. Emellett azért egy helyi kiscsapatban is focizik, és még nem adta fel teljesen az álmát, hogy egyszer profi labdarugó lehessen. Pénze persze nem sok van, cserébe viszont kicsit asztmás. Mindentől függetlenül természetesen messze ő a legjobb játékos a környéken. Az egyik ilyen amatőr mérkőzésen aztán rátalál a szerencse, egy az ott élő lányát meglátogató angol ex-focista, Glen Foy (Stephen Dillane - Kém Játszma, Arthur Király, Trónok Harca) személyében. Glen azonnal észreveszi, hogy igazi kincset talált, és beígér Santinak egy próbajátékot a Newcastle United-nél. Már, ha elmegy hozzá Angliába. 

Ezután egy közepesen komoly családi dráma következik, mert a fater totális időpocsékolásnak tartja focit, az ő távlati tervei között inkább a vállalkozás felvirágoztatása szerepel. Vesz is gyorsan egy új furgont Santiago spórolt pénzéből. Persze jön a jóságos és egyben kőkemény nagymama, és elrendezi a dolgokat. Irány Anglia!  A próbajáték nem sikerül jól a szakadó esőben, és a fogadtatás sem túl baráti. Viszont a konfliktusokat szép sorban elsimítják, és megjelenik a szerelmi szál is a történetben. Nem mellékesen a játék is egyre jobban megy főhősünknek. Haladunk tehát a boldog végkifejlet felé, de természetesen a drámai fordulatok nem maradhatnak el.

Az egész történetet nem szeretném "elspoilerezni", mert hátha valaki még nem látta. Ha így van, akkor tényleg tessék megnézni! Kiszámítható, de mégis jól megírt történet, nagyon profi filmezés. A fényképezéstől kezdve a karakterek közötti kémiáig minden tökéletesen működik. Apropó karakterek. A készítők tudatosan nem kértek fel igazi sztárokat a szerepekre. A Santiago Munezt megformáló Kuno Beckerre például pont azért esett a választás, mert csak a mexikói szappanoperák fanatikus rajongói tudták, hogy kicsoda. Ez is segített eladni a semmiből érkező srác felemelkedésének történetét. Egy másik fontos karakter, az előbb rivális, majd barát Gavin Harris megformálója Alessandro Nivola lett. Ő is főleg mellékszerepekben tündökölt, viszont ebben a minőségben olyan nagyobb költésgvetésű mozikba is bekerült, mint az Ál/Arc vagy a Jurassic Park 3. A szerelmet - aki egy csinos ápolónő személyében jelent meg Santi életében - Anna Fiel formálta meg. A bunkó angol játékosügynököt pedig Sean Pertwee játszotta, aki manapság a Gotham Alfred Pennyworth-jeként van jelen a képernyőn. Viszont ő rendelkezett foci-filmes tapasztalattal is, szerepelt ugyanis az 1995-ös I.D. - személyazonosság című fimben, ami egy rendőr beépülését mutatja be a futball hulligánok közé. A mozi valós történeten alapul, csak a Millwall helyett egy képzeletbeli klub szerepel benne.

Miután a FIFA áldását adta a projektre, még a helyszínül szolgáló várost is ki kellett választani. Cannon több okból voksolt Newcastle Upon Tyne-ra. Egyrészt az észak-keleti fekvés miatt az időjárás tökéletesen be tudja mutatni a klasszikus angol viszonyokat a nézőknek. Másrészt fotogén helynek találták a geordie-k városát. A régi és az új épületek kontrasztját, a hegyen álló stadiont, az erődítményt: a St. James' Parkot. A várost, ahol csak egy csapat létezik, a szurkolókat, akiet még Anglián belül különcnek (nem mindig a jó értelemben véve) tartanak. Az akkor még Freddy Shepherd vezette klub azonnal igent mondott, és mindenben rendelkezésre állt. 

Beengedték a filmeseket a klub létesítményeibe, az akkori játékosok pedig többször is feltűnnek a jelenetekben. Az egyik ilyen klasszikus rész, amikor Munez a lábgépen dolgozik a bentoni edzőközpontban, majd megjelenik Alan Shearer és megkérdezi, hogy befejezte-e? Cserélnek, de Big Al egy mozdulat után abbahagyja. Átdugja pálcát a 15 kg súlyról az 50 kg-ra, majd egy mosoly kíséretében kezdi a szériát. 

A stáb egyébként forgathatott a meccseken is. Az így kapott képanyagot részben felhasználták, de bizonyos jeleneteket újra leforgattak a színészekkel. Ugyanolyan szögből mentek a kamerák, mint ahogyan a meccsen, így például a hátteret később ki tudták cserélni. Végül elég jól sikerült összekeverni a két felvételt, amivel élethű meccsélményt kaptunk. Sőt előfordult olyan is, amikor a színészek beszaladhattak a pályára, például a lefújás után ünnepelni. A játékosok persze tudtak a dologról, így aztán ölelegették a srácokat rendesen. Egyébként Santiago Munez góljait is csak részben szerezte Kuno Becker. A liverpool elleni szabadrúgás, illetve a második rész elején mutatott Munez találat egyaránt a Laurent Robert góljait tartalmazó képanyagok felhasználásával készült.

Megvolt tehát minden feltétel, hogy látványos, de élethű mozi szülessen. Viszont nyilván ennél több kellett, ami a színészi teljesítményeket illeti. Kuno Becker pontosan tudta, hogy a vívódást, a reményt, a dühöt, vagy a szerelmet hogyan játssza el, na de mi lesz a focival? A színész elmondása szerint az iskolában rúgta ugyan abőrt, de nem volt különösebben tehetséges. Itt jött a képbe Andy Ansah, sport koreográfus. Az egykori profi labdarúgó 1988 és 2000 között összesen 12 alsóbb osztályú klubnál is megrodult. A civil életben jóval komolyabb sikereket ért el, dolgozott már több reklámfilmben is, többek között Wayne Rooney-val és Zlatan Ibrahimovic-csal is. Andy nem kímélte Kuno Beckert. Eleinte naponta 4-5 órát kellett edzenie, és a megterheléstől 1-2 héten belül el is tört mindkét bokája. Amellett, hogy hideg volt, még bevetettek szél- és esőgépeket is, hogy az edzőpályán látott cudar idő tényleg olyan borzalmas legyen.

Az egészet megfűszerezték néhány rövid cameoval, és készen is voltak. Egy Fulham elleni meccs után az egyik londoni szórakozóhelyen Santiagot bemutatják David Beckhamnek, és Raúlnak, az amerikai newcastle szurkolók törzshelyén pedig Brian Johnson az egyik hangadó.  

Globálisan mégsem működött a dolog. Mert hiába tartom én ezt a filmet nagyon jónak, a 33 millió dolláros költségvetéshez képest, a bevételek megálltak 27.6 millió dollárnál. Lehet, hogy ez is közre játszott abban, hogy Danny Cannon kiszállt a projektből. Hiába kezdték el szinte azonnal (vagy az is lehet, hogy párhuzamosan) forgatni a második részt, a rendező sejthette, hogy ebben nincs több. Az új ember, Jaume Collett-Serra (Viasztestek, az Ismeretlen Férfi, Non-Stop, Éjszakai Hajsza, A Zátony) lett, aki ezt a filmet valószínűleg nem teszi a TOP 3 alkotása közé. A szereplőgárda ugyan nagyjából megmaradt, de az egész történet unalmas, és életszerűtlen lett. Az eredeti koncepció az lett volna, hogy viszonylag gyors egymásutánban kijön a trilógia. Az első rész bemutatja Santiago felemelkedését, a második egy komolyabb pofáraesést, míg a harmadik a 2006-os Világbajnokság köré épült volna, ahol főhősünk az argentín válogatott színeiben játszhatta volna a döntőt. (Gondolom kitalálták volna, hogy valamelyik nagyszülő onnan származott) Az első rész bukása azonban átírta a terveket. A második rész befejezése olyanra sikerült, hogy lehet is folytatni, meg nem is. Santiago a csúcsról elég nagyot bukik, de azért szépen talpra áll, vagy legalább is elindul a megfelelő úton. Itt be lehette volna fejezni a sztorit, viszont a készítők sajnos másképpen döntöttek.

Amíg a második rész itthon még csak a moziműsor kínálatából maradt ki, a 2009-es harmadik rész már dvd-n sem jelent meg. Az eredeti csapatból csak az író-producer Mike Jefferies maradt, illetve Kuno Becker, de körülbelül egy cameo szerepre. A sztori szerint ugyanis Santi a film elején komolyan megsérül, ezért csak néha jelenik meg, főleg a két angol sárc viszi a sztorit. Mármint vinné, ha lenne. A rendezői székbe ezúttal Andy Morahan került, aki leginkább videoklippeket rendez. A Góóól 3. része csak a harmadik (és máig az utolsó) egész estés mozija volt. Videoklippekben egyébként nagyon jó névnek számít, a 80-as évektől a napjainkig a teljesség igénye nélkül olyan előadóknak rendezett, mint a Wham!, Pet Shop Boys, Ozzie Osborne, Tina Turner, George Michael, A-ha, Van Halen, Paul McCarthy, Mariah Carey, Elton John, Brian Adams, Simply Red, Chris Rea, Michael Jackson, Bon Jovi, Aerosmith, AC/DC, Meat Loaf vagy a Guns n' Roses. Ez viszont nem sikerült. Inkább rendezett volna egy 5 perces klippet a harmadik részből.

Zárásként az alapfilmhez készített trailerrel búcsúzom. A harmadik rész tehát teljesen kuka, a második az éppen hogy nézhető. Viszont ha van sportfilm, amit bátran ajánlok az az első rész. Ha csak egy sportfilmet nézel meg, akkor ez legyen az.

A készítőkről közölt adatokat az imdb és a wikipedia oldalain találtam, a filmmel kapcsolatos kulisszatitkokat pedig a Goal: behind the pitch című rövidfilm szolgáltatta.

Mark29