Annyiszor leírtuk már, hogy összeszámolni is nehéz, de most megint csak ezt lehet elmondani: az utolsó esélyek egyike lesz a szombati, Swansea elleni találkozó. Rafa Beniteznek el kell érnie, hogy átforduljon ez a borzalmas széria. Egy rossz szezont futó, de a bennmaradást már biztosan kiharcoló, totálisan motziválatlan ellenféllel szemben, hazai pályán kell megküzdeni. Ráadásul elméletben nagyon harcos, elszánt a Newcastle, a játékosok meg akarják mutatni, hogy képesek benntartani a csapatot a Premier Leagueben.

swansea Mark29 Premier League

A probléma csak azzal van, hogy hetek óta kábítanak ezzel a dumával, és a koncentráció mellett pont a harcosság, az akarat az, aminek a szikráját is alig lehet felfedezni a srácokon. Ténferegnek a védők, kóvályognak a középpályások és impotens a csatárjáték. Pedig kár szépíteni. Ha nem nyerünk szombaton, a Norwich pedig hazai pályán üti a Sunderlandet, akkor fél lábbal már a Championshipben leszünk.

 

 

Matematikailag persze lesz még esély, de azért valljuk be őszintén, ha a Kanárik három hét alatt leverik mindkét észak-keleti bagázst, azzal elég sokat tesznek a bennmaradásukért. A Sunci és mi, pedig semmit. A mostani meccs persze alapesetben változtathat a dolgokon, de elnézve a közös közelmúltat, nekem személy szerint inkább pesszimista jósalataim lennének. A két klub hosszú idő után a Championshipben találkozott újra egymással, és akkor még elfogadható eredmények születtek, hazai pályán sima hármast kaptak, Walesben pedig egy 1:1-es döntetlennel zártunk. Két szezonnal később már a hattyúk is PL tagok voltak, és hasonlóan 4 pontra voltunk jók. A St. James' Parkban egy 0:0, idegenben egy Cissé dupla. Komolyan a Swansea volt az egyik kedvenc ellenfelem. Azóta viszont? Hét mérkőzésen hat vereség és egy döbntetlen.  

A héten több esemény is történt a csapat háza táján, és hogy is mondjam, egyik sem túl pozitív a klubra nézve. Kezdődött Daryl Janmaat múlthati sérülésével, amiről kiderült, hogy viszonylag súlyos, ezért ki kell hagynia a Swansea elleni találkozót. A védő valószínűleg érezte, hogy komolyabb a baj egy sima húzódásnál, ezért dühében a Southampton öltözőjének falába boxolt. Az eretmény egy törött kéz. A pályán, Daryl, a pályán. Ott kellene harcolni.

swansea Mark29 Premier League

Ezután kibukott egy újabb olyan töreténet, ami miatt rajtunk röhögött a futball világa. Állítólag ugyanis Jonjo Shelvey egyértelművé tette, hogy a kiesés dacára maradna a csapatnál. Ebben még nincs semmi vicces, viszont az is kiderült, hogy miért. A középpályás januári szerződésébe ugyanis nem került "kiesési záradék", azaz a kopasz a Championshipben is heti 80 ezer fontos fizetést tehetne zsebre.

Ezután következett Jonas Gutierrez bírósági ügye, amiben elsőfokon az ex-játékosunknak adtak igazat, azaz a betegsége miatti negatív diszkriminációnak ítélték, ahogyan a klub bánt vele, miután kiderült, hogy rákos. A Newcastle közleménye pedig minden képzeletet felül-, illetve inkább alulmúlt. Eszerint a jogi csapat most gondolkodik, hogy mit lehet tenni. Mit? Kifizetitek a játékost és bocsánatot kértek! Jonas egyébként a twitteren örök szerelméről biztosította a Geordie szurkolókat, és személy szerint Mike Ashleynek is megüzente, hogy nem való a Newcastle élre, miután nem érti meg, hogy mit jelent ez a klub, és eleve a foci a helyieknek.

swansea Mark29 Premier League

Végül a pontot az i-re Moussa Sissoko nyilatkozata tette fel, aki megint elmondta, hogy ők mennyire küzdenek ezért a klubért, és egymásért, és nagyon, de nagyon harcolnak a bennmaradásért. Ugyanazt tudom mondani, mint Janmaat esetében. A pályán ez nem látszik.

Kezdőt most nem jósolnék, mert tulajdonképpen mindegy kik, és milyen formációban lesznek a pályán. Ha nem változik meg a hozzáállás, nem lesz győzelem. Akkor pedig tényleg minimálisra csökkenek a bennmaradási esélyeink.

A mérkőzés nem tv-s, nem is csoda.

Hajrá Newcastle!

Mark29