A rövid kis krónikánk befejező részében eljön a végítélet. Az első részben a szezon első haramdát idéztük fel, a másodikban pedig a téli meccs dömpinget. Most pedig jöjjön az utolsó fejezet, a bajnokság hajrája, és amit ebben az időszakban sikerült elérni. A végeredmény, amiért "megdolgozott" a tulajdonos, az igazgatótanács a szakmai stáb és az egész keret. Túl későn vették észre, hogy mekkora a baj, és az utolsó pillanatban már hiába kapkodtak. Az első részben szó volt a reményteli nyári igazolásokról, majd az akadozós rajtról. A másodikban arról, hogy a bajnokság derekán a katasztrofális teljesítmény ellenére mindig beesett egy-egy olyan eredmény, ami megmentette Steve McClaren hátsóját.

Hajtás után pedig áttekintjük az utolsó harmadot. Illetve egy kicsit azt is, hogy ezek után milyen kilátásaink vannak nekünk, Newcastle szurkolóknak.

Február

Na, akkor mindent bele! Megjöttek az új játékosok, indulhat a nagy, tavaszi megmenekülő hadjárat! Ehhez képest a három februári mérkőzésen egy győzelmet tudtunk felmutatni, az ellen a WBA ellen, akik kapura lövés nélkül hozták le a kilencven percet. A másik két találkozón nyolc bekapott, és mindössze egy rúgott gól. A hónap utolsó meccse, a Chelsea elleni 5:1-es vereség tökéletes alkalom lett volna, hogy elköszönjünk McClarentől. Már eleve az eredmény is indokolta volna a váltást, ráadásul az FA kupa forduló és a válogatott szünet miatt 18 napig nem kellett pályára lépnie a csapatnak. Nyilván ez nem ér fel egy egész nyári közös felkészüléssel, de azért a semminél több lehetett volna egy új vezetőedző számára. Vörös barátunk azonban még egy esélyt kapott. Spanyolországba vitte edzőtáborozni a csapatot és még egy sörmeccset is játszottak a Lillestrom ellen. Ez volt a szezonbeli második barátságos meccsünk, és győzni is tudtunk 2:1-re. Az első találkozó egy Sunderland elleni zárt kapus, 6:0-ra(!!!) elveszített találkozó volt, még január végén.

Március

Steve McClaren nagyon hasznosnak ítélte szünetet, és valamivel tényleg összeszedettebb volt a csapat a következő meccsén a Britanniában. Viszont egy hajrában kapott góllal megint kikaptunk. Eljött az idő amikor játszani kellett egy olyan meccset, amit az angolok úgy neveznek „must win game”. Nálunk ez a tipikus "hatpontos" meccs. Hazai pályán a Bournemouth, azaz egy (szintén) kieső jelölt ellen. Az újonc simán győzött, és ez volt az a pont amikor végre elküldték McClarent. A kirúgására csak hat nappal a vereség után került sor, valószínűleg azért, hogy utána egyből be is tudják jelenteni Rafa Benitez érkezését.

A Pincér egy kilenc napos bajnoki szünet kétharmadánál érkezett, valószínűleg hosszas tárgyalások után. A szezon hátralévő részére, plusz 3 évre írt alá, de olyan záradékkal, hogy kiesés esetén leléphet. A Liverpoolal BL-t, a Chelsea-vel EL-t nyerő, az Interrel és a Real Madriddal viszont befürdő Rafa érkezésével felpezsdült az öltöző, sőt az egész város. A TOP managerek közül kiszoruló szakember a szabad edzők piacán a lehető legjobb választásnak tűnt. A szurkolók és a szakértők is úgy látták, hogy ha valaki, akkor ő lehet az, aki ki tudja rángatni a csapatot a slamasztikából.

Első mérkőzésén a szezon meglepetéscsapata, azaz a későbbi bajnok Leicester City ellen kellet idegenben pályára lépnünk. Már akkor, három nappal Benitez érkezése után összeszedettebbnek tűnt a csapat, de egy beívelés után (a labda elrúgásának pillanatában lesen álló) Vardy középre fejelt, Okazaki pedig látványos, és ami fontosabb győztes gólt szerzett.

Ezután jött Benitez második meccse, a Sunderland elleni Tyne-Wear Derby. Hiába a sorozatban hat elveszített összecsapás a rivális ellen, az előjelek kedvezőek voltak. Mármint a babonák. Na jó, a múlt eseményei. A Sunderland ugyanis négy derbi győzelmet is hasonló körülmények között szerzett. Paolo Di Canio, Gus Poyet, Dick Advocaat és Sam Allardyce is vereséget szenvedett annak idején a debütálásukon, majd a második meccsen mindannyian derbit játszhattak, és nyertek. Most ez ugyan nem sikerült, viszont 1:1 lett a vége, amivel megtört a zsinórban hat vereséget produkáló átok.

Április

Az utolsó előtti hónapnak úgy kellett nekivágni, hogy a szezon egyik legjobb embere súlyosan megsérült. Rob Elliott szinte „lemásolta” Tim Krult. Ő is a válogatott összetartáson dőlt ki, neki is a térde ment tropára, és ugyanúgy fél éves kihagyásra kényszerült, mint holland kollégája. Sok idő viszont nem volt szomorkodni, újabb kiesési rangadó következett. A színtelen, szagtalan, mindenki által kiesésre ítélt Norwich otthonában kétszer egyenlíteni tudtunk, de a hajrában egy (szó szerint) lekezelt labdát vissza tudtak tenni a Kanárik lövésre, a lövés pedig beakadt.  Hiába volt jobb a játék, nem jöttek az eredmények. Aztán a Southampton ellen már a játék is borzalmas volt.

Benítez bele is nyúlt a csapatba, és a Swansea ellen Steven Taylor, Jonjo Shelvey és Gini Wijnaldum helyett Jamaal Lascelles, Cheick Tioté és Ayozé Perez kezdett. A középpálya jóval szilárdabb lett, a Tioté-Colback védő kettős nagyon jól segítette a védőket. A Soton elleni sima vereség után a hónapban még hátralévő négy meccsen nyolc pontot sikerült szerezni úgy, hogy a Swansea-t és a Crystal Palace-t megvertük, és a Manchester City ellen egy, a Liverpool ellen pedig kétgólos hátrányból tudtunk egyenlíteni. Hiába kezdett időközben a Sunderland is szépen pontokat szerezni, halvány remény még mindig volt a bennmaradásra.

Május

Szóval volt remény, de nem sokáig. Az utolsó előtti fordulóban Birminghamben csak egy szánalmas 0:0-ra futotta a már kiesett, saját szurkolói által kifütyült Aston Villa ellen, és így esély nyílt az egy meccsel kevesebbet játszó Sunderland előtt, hogy az utolsó játéknaptól függetlenül lerendezze a bennmaradás kérdését. Így is tettek. Az Everton lelkes asszisztálása mellett simán győztek, így aztán mehettünk a levesbe, kézen fogva a Norwich Cityvel. Hülyén hangzik, de végül is igaz, hogy közvetlenül nem a pályán dőlt el a Necwastle sorsa. Mert nyilván ez olyan szempontból nem igaz, hogy ha az egész szezonban úgy hajtottak volna a srácok, ahogyan az utolsó fordulókban tették, akkor nem estünk volna ki. Másrészt viszont én személy szerint sokkal könnyebben viseltem a kiesést, mintha a pályán erőlködtünk, és győztünk volna az utolsó fordulóban, a Sunderland pedig ennek ellenére kiejt minket. Mert hát végül is győztünk az utolsó fordulóban. Telt ház előtt, „Maradj velünk Rafa” transzparensekkel a nézőtéren kiütöttük a Tottenham Hotspurt, szépen búcsúztatva ezt a gyalázatos szezont.

Eredmények:

Február

Everton – Newcastle 3:0

Newcastle – West Bromwich 1:0 (Mitrovic)

Chelsea – Newcastle 5:1 (Townsend)

Március

Stoke City – Newcastle 1:0

Newcastle – Bournemouth 1:3 (Ayozé Perez)

Leicester City – Newcastle 1:0

Newcastle – Sunderland 1:1 (Mitrovic)

Április

Norwich City – Newcastle 3:2 (Mitrovic 2)

Southampton – Newcastle 3:1 (Townsend)

Newcastle – Swansea 3:0 (Lascelles, Sissoko, Townsend)

Newcastle – Manchester City 1:1 (Anita)

Liverpool – Newcastle 2:2 (Cissé, Colback)

Newcastle – Crystal Palace 1:0 (Townsend)

Május

Aston Villa – Newcastle 0:0

Newcastle – Tottenham 5:1 (Wijnaldum 2, Mitrovic, Aarons, Janmaat)

A bajnokság végén azonnal elindultak a találgatások, hogy kik mennek, kik maradnak, de a legfontosabb kérdés egyértelműen az volt, hogy Rafa Benítez marad-e? Több személyes találkozóra került sor, amikor a Pincér vagy Mike Ashley, vagy Lee Charnley társaságában egyezkedett.  A spanyol ügyvédei napokig tanulmányozták a végső ajánlatot, amit végül Rafa el is fogadott. Aláírt három évre. Innentől kezdve a fogadóirodák szinte biztosra veszik a Newcastle azonnali visszajutását. Hogy miért? Először is a pletykák szerint Benítez a klasszikus, szigetországi manager státuszba kerül, azaz egyedül dönt a csapatot érintő összes fontos kérdésben, leginkább az átigazolásokban. Másrészt több játékos is jelezte, hogy a személye döntő érv lehet amellett, hogy maradjanak. Harmadrészt az utolsó hat meccsét mégis csak veretlenül hozta le a csapat, amelyen látszott, hogy sokkal több tartás és elképzelés van, mint az elmúlt két szezon során bármikor.

Nyáron biztosan nagy felfordulás lesz a klub háza táján. Sylvian Marveaux, Gabriel Obertan és Steven Taylor már nem Newcastle játékosok (utóbbiról külön posztban fogunk megemlékezni), és pár napja Fabricio Coloccini és Moussa Sissoko is kijelentette, hogy távozni szeretne. Benítez viszont arról beszélt, hogy senkit nem kell elengedniük, akit nem akarnak elengedni amellett, hogy lesz pénz erősítésekre is. A francia vonal várhatóan elhal, a spanyol felerősödik.    

Az előszezon meccseit szépen lassan hivatalosan is bejelentik, de azt gondolom mindannyian azt várjuk, hogy elkezdődjön a máodosztály. Egy olyan szezon, mint amilyen a 2009/2010-es Championship volt, amikor a szurkolóknak újra volt sikerélményük. Amikor a Newcastle simán vezérbika volt egy gyengébb csapatokból álló, de sokkal feszítettebb tempójú bajnokságban. Most is ezt várjuk. Meggyőző játékot. Karakteres csapatot. Bátorságot. Vezéreket. Azonnali visszajutást.

Hajrá Newcastle!

Mark29