Mark29 Newcastle review

Mozgalmas, eseménydús, izgalmas, és összességében sikeres szezonon vagyunk túl. Tulajdonképpen a Newcastle egyaránt hozta a kötelezően elvárt visszajutást, és a valószínűsített bajnoki címet is, még ha nem is annyira meggyőzően, mint azt a szezon előtt a szurkolók többsége várta. Hajtás után végigrobogunk ezen a maratoni idényen, felelevenítve a legfontosabb állomásokat.

 

Egy évvel ezelőtt a kiesés okozta szomorúságot felváltotta az aggodalom, hogy - élve a szerződésében szereplő lelépési bekezdéssel - távozik-e Rafa Benítez, és vele együtt, az olyan régóta hiányolt profizmus? Lehet azon vitatkozni, hogy Benítez mennyire jó edző. TOP edző-e egyáltalán? Vagy esetleg valaha (10-12 éve) az volt, de mára már egy bukott szakember? Lényegtelen. Sir Bobby Robson óta ennyire komplett managere nem volt a klubnak, az biztos. Greame Souness, Glen Roeder, Sam Allardyce, Joe Kinnear, Alan Pardew, John Carver és Steve McClaren maximum a középszintet képviselik. Alan Shearer totálisan tapasztalatlan volt és esélyt sem kapott. A hét évvel ezelőtt remekül helyt álló Chris Hughton pedig hiába volt taktikailag és pedagógiailag rendben, akkor és ott, elsőpados managerként ő inkább volt "csak" egy head coach.

Benítez maradt, köszönhetően annak, hogy biztosították neki a szabadkezet, és az anyagi forrásokat, hogy felkészítse a csapatát az egyébként számára teljesen ismeretlen dzsungelharcra, ami a Championshipben várt a Newcastlere.

Ennek megfelelően a felkészülési meccsek során sem találkoztak a srácok igazán nagy nevekkel. A Bohemian (6:0), Doncaster (2:2), Lokeren (4:0), Southend (2:0), Vitesse (3:2) ötösfogat volt a nyári program, és közben a keret kicserélése.

A szezon során távozott:

  • Ivan Toney - Barnsley, Shrewbury, Scuntorpe kölcsönbe
  • Gabriel Obertan - szabadon igazolható 
  • Sylvian Marveaux - szabadon igazolható 
  • Steven Taylor - szabadon igazolható
  • Fabricio Coloccini - San Lorenzo, ingyen 
  • Seydou Doumbia - lejárt a kölcsön
  • Andros Townsend - Crystal Palace,  Ł13 M
  • Papiss Cissé - Shandong Luneng, Ł5 M
  • Georginio Wijnaldum - Liverpool, Ł25 M
  • Florian Thauvin - Marseille, kölcsön, vételi opcióval
  • Remy Cabella - Marseille, Ł6.3 M
  • Siem De Jong - PSV Eindhoven, kölcsön
  • Kevin Mbabu - Young Boys, kölcsön
  • Henri Saivet - St. Etienne, kölcsön
  • Tim Krul - Ajax, majd AZ Alkmaar, kölcsön
  • Adam Armstrong - Barnsley, kölcsön
  • Emmanuel Riviere - Real Osasuna, kölcsön
  • Gäel Bigirimana - Coventry City, ingyen
  • Haris Vuckic - Bradford City, kölcsön
  • Sammy Ameobi - Bolton Wanderers, kölcsön
  • Moussa Sissoko - Tottenham, Ł30 M
  • Freddie Woodman - Kilmarnock, kölcsön

A szezon során érkezett:

  • Matz Sels - Gent, Ł5 M
  • Dwight Gayle - Crystal Palace, Ł10 M
  • Matt Ritchie - Bournemouth, Ł12 M
  • Jesus Gamez - Atletico Madrid, ingyen
  • Isaac Hayden - Arsenal, Ł4 M
  • Grant Hanley - Blackburn Rovers, Ł5.5 M
  • Cirian Clark - Aston Villa, Ł5 M
  • Mohamed Diamé - Hull City, Ł5 M
  • DeAndre Yedlin - Tottenham, Ł5 M
  • Daryl Murphy - Ipswich town, Ł3 M
  • Achraf Lazaar - Palermo, Ł3 M
  • Christian Atsu - Chelsea, kölcsön

Összesen tehát 79.3 millió font bevétel (a kölcsönbe adott játékosok fizetésén megspórolt összeget nem is számítva), és 57.5 millió font kiadás. Benítez összehozott egy sokkal inkább Champo-kompatibilis keretet, és még pénzt is spórolt erre a sűkös esztendőre. Elengedte azokat, akik menni akartak, és kölcsönadta azokat, akiket alkalmatlannak talált a másodosztályra. Illetve Mbabu, De Jong és Krul esetében az volt az indok, hogy sérülésük utáni visszatérést állandó játéklehetőséggel segítse elő.

Az érkezők között tulajdonképpen egyedül Lazaar az, akit észre sem vettünk volna, ha nincs a keretben, olyan kevés lehetőséget kapott. Sels nem vált be, Hanley pedig peches volt, mert hiába hozott egy elfogadható formát, a vetélytársak mind jobbak voltak nála. Az ingyen érkező Jesus Gamez esetében hasonló volt a helyzet, csak neki még kisebb sérülések is megnehezítették a csapatba kerülését. A legdrágább igazolások (Ritchie és Gayle) pedig egyértelműen a legjobb igazolások lettek. Hiába nem voltunk aktívak a januári piacon, összességében Rafa Benítez jó munkát végzett ezen a fronton is. Persze augusztusban még csak tippünk sem volt, hogy hogyan alakul majd a szezon.

2016. augusztus

A bajnoki nyitányon a Fulham ellen egy szoros meccset játszottunk, és kikaptunk. Néha még nagyon dadogott a gépezet, de az már látszott, hogy Matt Ritchie vezéregyéniség lehet ebben a szezonban. Egy héttel később, az első hazai mérkőzésre több mint 52 ezer ember látogatott ki a St. James' Parkba, de a fiesta elmaradt. A David Wagner vezette - azóta már playoff győztes és így szintén Premier League újonc - Huddersfield Town meglepetésre nyerni tudott. Persze ez csak annak volt meglepetés, aki nem látta a mérkőzést. A Dortmund tartalék csapatának egykori edzője által a Terriereknél meghonosított gegenpressing nagyon nem ízlett a Newcastlenek. A mérkőzésen a legfontosabb momentum számunkra az volt, amikor Dwight Gayle a saját kihagyott tizenegyeséből kipattanó labdát a kapuba fejelte. Valami ugyanis elkezdődött akkor.

A következő fordulóban pedig folytatódott. A Reading ellen egy laza 4:1-el megszületett az első győzelmünk. Gayle duplázni tudott, Matt Ritchie pedig 11-esből volt eredményes. A skót szélső ezzel elsőszámű büntető végrehajtóvá lépett elő, amit a szezon során meg is tartott, szinte bármi áron. A negyedik gólt az ifjú Hayden szerezte, aki ekkor már kezdte megmutatni, hogy Shelveynek inkább ő lehetne a párja középen, mint az alibiző Colback.  a következő két meccsen elért kötelező győzelmek után jött egy nagy hal. Egy klub, akik évek óta kerülgetik a Premier League-et, de sosem sikerült még feljutniuk. Igen, a Brighton & Hove Albion, akik már a szezonkezdés előtt benne voltak abban 3-4 csapatban, akik komoly riválisnak számítottak.  

Mark29 Newcastle review

Ehhez képest... A frissen csapatkapitánnyá választott Jamaal Lascelles fejesével, valamint Jonjo Shelvey gyönyörű szabadrúgás góljával 2:0-ra sikerült nyerni. Ezután következett a válogatott szünet, az ellenfelek pedig pár dolgot leszűrhettek. A Newcastle kapus frontján még nem dőlt el ki az első számú hálóőr, azaz bizonytalanság van. A védelem még nincs összeszokva, de jobb lesz, mint az elmúlt években. Középen Shelvey és Ritchie a kulcsfigura, elöl pedig Dwight Gayle. Persze egy dolog tudni, hogy miben erős az ellenfél, egy másik meg, hogy tudnak-e tenni is valamit ellene.

Eredmények

Fulham - Newcastle 0:1

Newcastle - Huddersfield 1:2 (Gayle)

Newcastle - Reading 4:1 (Hayden, Ritchie, Gayle 2)

Bristol City  - Newcastle 0:1 (Gayle)

Newcastle  - Cheltenham (Ligakupa) 2:0 (Ayoze 2)

Newcastle - Brighton 2:0 (Lascelles, Shelvey)

2016. szeptember 

Szeptemberben folytatódott a nagyüzem, és szinte tökéletes hónapot zárhattunk. A QPR 6:0-ás kiütése például olyan arányú győzelem volt, amire nagyon-nagyon régen nem volt példa. Ugyanilyen emlékezetes siker volt a Norwich elleni győzelem is, de egészen más okból. Végre nem zuhant meg a csapat és vesztes pozícióban is hajtottak az utolsó utáni pillanatokig. Szó szerint. A 95. és a 96. percben is be tudtunk találni, és így 4:3-ra vertük a Kanárikat. A hónap blamája a Wolverhampton elleni hazai 0:2-es vereség volt, ami a nulla pont mellet egy másik hátránnyal járt. Ezen meccsen hangzott (vagy nem hangzott) el Jonjo Shelvey szájából egy rasszista kijelentés, ami később hétmeccses eltiltást követett. 

Eredmények:

Derby County - Newcastle 0:2 (Gouffran, Yedlin)

QPR - Newcastle 0:6 (Shelvey 2, Perez, Clark, Mitrovic, Hanley)

Newcastle - Woverhampton  0:2

Newcastle - Woverhampton (Ligakupa) 2:0 (Ritchie, Gouffran)

Aston Villa - Newcastle 1:1 (Elphick - öngól)

Newcastle - Norwich 4:3 (Gayle 3, Gouffran

2016. október

Október első napján a liga leggyengébb csapatához látogattunk. A Rotherham már a tavalyi évben is csak egy emberfeletti hajrával tudott bent maradni, és már az első pár forduló alatt látszott, hogy ebben a szezonban is a kiesés elleni harc lesz a csapat fő tevékenysége. Végül is egy parádés Atsu góllal sikerült elhozni a három pontot, mint ahogyan a hónap során lejátszott további öt mérkőzésen is. 

Mark29 Newcastle review

Különösen emlékezetes a Preston North End 6:0-ás kiütése a Ligakupában. Ezen a meccsen történt egy érdekes eset. Az 53. percben, 2:0-ás vezetésnél tizenegyest kaptunk, amit Aleksandar Mitrovic harcolt ki. Az első gólt szerző szerb ment is azonnal, hogy majd ő elvégzi a büntetőt, de érkezett Matt Ritchie, aki szabályosan elzavarta a csapattársát, mondván ő az ítéletvégrehajtó. A kisebb vita végül happy enddel zárult, mert Ritchie belőtte a tizit, Mitrovic pedig két percel később egy szép cselsorozat végén megszerezte aznapi második gólját.

Eredmények:

Rotherham - Newcastle 0:1 (Atsu)

Newcastle - Brentford 3:1 (Clark, Gayle 2)

Barnsley - Newcastle 2:0 (Gayle 2)

Newcastle - Ipswich Town 3:0 (Ayoze 2, Ritchie)

Newcastle - Preston North End (Ligakupa) 6:0 (Mitrovic 2, Diamé 2, Ritchie, Ayoze)

Preston North End - Newcastle 1-2 (Mitrovic 2)

2016. november

Két ilyen jól sikerült hónap után a novemberre nem lehettünk büszkék. Igaz ugyan, hogy a Cardiff és a Leeds legyőzése jó eredménynek számított, de hazai pályán kikaptunk a gyengélkedő Blackburntől, és büntetőkkel kiestünk a Hull ellen a Ligakupából. Utóbbit ráadásul úgy sikerült összehozni, hogy a hosszabbításban még a vezetést is megszereztük. Hiába talált viszont be a Momo Diamé a volt klubja ellen a 98. percben, a középkezdés után szinte azonnal egyenlítettek a Tigrisek. 

Eredmények:

Newcastle - Cardiff City 2:1 (Atsu, Gouffran)

Leeds - Newcastle 0:2 (Gayle 2)

Newcastle - Blackburn 0:1

Hull City - Newcastle (Ligakupa) 0:0, 1:1 (Diamé) tizenegyesekkel 3:1 

2016. december

Az év utolsó hónapja az év legbotrányosabb bíráskodásával kezdődött. A Nottingham Forest ellen meccsen Henry Lansbury szimulálásai miatt két büntetőt is kapott az ellenfél, és mindkét esetben kiállítottak a vétkes(nek hitt) Newcastle játékost. Szerencsére később Shelvey és Dummett eltiltását is törölték. A büntetőket egyébként Darlow bravúrosan védet, közben a vzetést is megszereztük. A kettős emberhátrány megtette a hatását, de hiába egyenlített a Forest a második félidő elején, a győzelmet csak a hajrában tudták megszerezni.

Mark29 Newcastle review

A decemberi hajtásra jellemző, hogy még öt mérkőzésünk is volt a hónapban, de ezek közül sikerült négyet is megynyerni - köztük a sorsolás furcsasága miatt a Nottingham elleni "visszavágót is"- így aztán ez a hónap is úgy ahogy rendben volt.  

Eredmények:

Nottingham - Newcastle 2:1 (Ritchie)

Newcastle - Birmingham 4:0 (Gayle 3, Gouffran)

Wigan - Newcastle 0:2 (Diamé, Atsu)

Burton Albion - Newcastle 1-2 (Gayle, Diamé) 

Newcastle - Sheffield Wednesday 0:1

Newcastle - Nottingham 3:1 (Ritchie, Gayle 2)

Így alakult a szezon első fele. Az előző évekhez képest egységesebbnek tűnt a csapat, még ha néha értehetlenül el is bénáztak egy-egy mérkőzést. A játék nem volt túl bonyolult, de a Championshipben jellemző küzdelmekben az eredmény mindig fontosabb, mint a szép foci. A pontokat pedig gyűjtögették tisztességesen a srácok, és a Benítez-féle csapat szinte pontosan ugyanolyan teljesítménnyel állt, mint a 7 évvel ezelőtti, Hughton által irányított Newcastle. A visszatekintés második részében - egészen meglepő módon - a tavasz lesz terítéken, melynek végén a feljutás mellett a bajnoki címet is sikerült behúzni. 

Hajrá Newcastle!

Mark29