Mark29 qpr

A Championshipben nincs megállás. Hétközi fordulót rendeznek, ma és holnap este. A Newcastle idegenben lép pályára a QPR ellen. A Loftus Roadon nem szoktunk könnyű meccseket játszani, valószínűleg ez az este sem lesz kivétel. A hazaiak fel akarnak zárkózni az élmezőnyhöz, a Newcastle pedig zsinórban a hatodik (az ötödik bajnoki) győzelmére hajt. 

 

"Pontsan így kell játszania annak, aki fel akar jutni a Premier Leaguebe." - mondta a Sky Sports kommentátora szombat este. Az előzetesen minimum a playoff helyekre várt Derby County eléggé beragadt a rajtnál, és szombaton mi is láthattuk, hogy miért. Hazai pályán még nem szereztek gólt ebben a bajnokságban, pedig a helyzeteik megvoltak hozzá. Volt amikor a szerencse, volt amikor Sels akadályozta meg őket, két alkalommal pedig túl könnyen megadták magukat a csatárok, és a gólhelyzet helyett inkább büntetőt akartak kiharcolni. Ráadásul egy rögzített helyzetet nagyon elnéztek, és már a 20. percben hátrányba kerültek.

Mark29 qpr

Persze a mi szemszögünkből meg egy remek szöglet-kombinációt láthattunk. Yoan Gouffran átlopakodott a jobb oldalra, majd a mindenki felett átszálló labdát gyöünyörűen lőtte kapásból a jobb alsóba. Így lesz a létszám felettiből fontos alapember. Gouffran egyébként a félidő végén alig bírt lemenni a pályáról, és bár a 73. percig játszott, valószínűleg kap egy kis pihenőt, legalább a mai meccsre.

Szerencsére bőven belefér a sakkozás a játékosokkal. Elliotton kívül nincs sérültünk, az U21-esek között már Haidara is pályára lépett, szépen lassan ő is bevethető lesz. Rafa Beníztez tehát elvileg meg tudná tenni, hogy a teljes szombati kezdőt lecseréli, és mondjuk 4-4-2-ben a Darlow - Gamez, Clark, Hanley, Lazaar - Ayozé, Hayden, Colback, Atsu - Murphy, Mitrovic  névsorral indít Londonban. Nyilván azért erre kicsi az esély, de már az örömteli, hogy gyakorlatban is van rá lehetőség.

Mark29 qpr

Fölül az én kezdőm, alul a Chronicle olvasóké. Pihenők mindkét helyen vannak, nálam kicsit több. Jelenleg tulajdonképpen abban kell gondolkodni, hogy a szombat-kedd körforgás megy tovább. Azaz a szombaton játszók ha most pihennek, akkor a következő hétvégén frissek lesznek a Wolves ellen. Akik pedig most bizonyítanak, azok jövő kedden (megint a Wolves ellen, csak a Ligakupában) ismét megkaphatják a lehetőséget. Persze a kezdeti nehézségek óta Benítez eléggé rendet rakott, azaz valószínűleg mindenki pontosan tudja, hogy mikor lesz rá szükség. Az biztos, hogy a közvélemény Mitrovicot a csapatba követeli, ezért is lett az első kép egy igazi Mitro's on fire...

Az utolsó két QPR elleni találkozónk elég szenvedősre sikerült. A 2012/2013-as szezonban a tavaszi hajrában utaztunk Londonba. Remy korán megszerezte a vezetést tizenegyesből, amire Ben Arfa szintén büntetőből válaszolt. Végül Green és a tizenegyest összehozó José Bosingwa ügyetlenkedése után Gouffran góljával fordítani tudtunk. Mi azzal a győzelemmel akkor biztosan bennmaradtunk, a QPR viszont kiesett.

Mark29 qpr

Mark29 qpr

Ahogyan a felső kép a "bravúros" fordítás főhőseit mutatja, az alsó egy sokkal kellemetlenebb emléket. Na persze Riviéré mozdulata nagyon szép, a gond csak az volt ezzel a meccsel, hogy minden fordítva történt. Két év múlva ugyanis megint az utolsó fordulók egyikében találkozott össze a QPR és a Newcastle. A QPR megint biztos kieső volt, a Newcastle pedig megint küzdött a bennmaradásért. Riviére révén (akinek ez volt az egyetlen bajnoki gólja két szezon alatt) meg is szereztük a vezetést, de a hazaiak végül Matty Philips és Leroy Fer góljaival győzni tudtak.

A szoros mérkőzés most is szinte garantált, de ebben nincs semmi meglepő. Minden fordulónak úgy kell nekimenni, hogy vér, verejték és könnyek várnak a csapatra.

A 20:45-kor kezdődő meccset sem Angliában, sem máshol nem közvetítik, rádiós streamek viszont biztosan lesznek, illetve a Sky esemény követése is elég jól működik. A gólokat pár perc ráhagyással megmutatják, onnantól kezdve pedig pillanatok alatt elterjed a neten.

Menni kell előre, győzni, gyűjteni a pontokat, befogni a Huddersfieldet, akik a Brighton otthonába látogatnak. Elméletben nekik sem lesz könnyű dolguk, de ahogyan a közelmúltban, a Championship csapatok tanulmányozása során szembesültem vele, listavezető nem véletlenül van ott, ahol. A kispadon ülő, elvileg ismeretlen David Wagner ugyais négy éven át irányította  Borussia Dortmund II-t, és ki lehet mondani hogy Klopp tanítványa. Aki pedig Klopp tanítványa, az közvetve Ralf Rangnick, Jürgen Klinsmann, Joachim Löw és Thomas Tuchel tanítványa is, azaz minden olyan elméleti és gyakorlati elemet elsajátított, ami a német furballt felemelte az 1998-as VB égés és a 2014-es VB arany közötti időszakban. 

Mark29 qpr

Mark29 qpr

Nekünk viszont van Rafánk, akiben bízunk. Alan Shearerünk, akinek a szobrát tegnap hivatalosan is átadták. Valamint szurkolóink, aki Derby-ben 3200-an voltak, és biztos, hogy ma este is megtöltik a vendég szektort.

Hajrá Newcastle

Mark29