vendégposzt

Több okból sem volt megoldható, hogy ma beharangozót írjak, de szerencsére egyik olvasónktól kaptam egy vendégposztot. Fogadjátok szeretettel tibor4ever írását.

Ma 16 órakor a Newcastle a St. James’ Parkban fogadja a West Ham United csapatát.

Nem kezdtük túl jól a szezont. Az első fordulóban hazai pályán kikaptunk a Tottenham csapatától, majd a második fordulóban a Huddersfield is megvert minket idegenben. Ezeken kívül a héten, szerdán a Liga kupából is kiestünk a Nottingham Forest ellen.

 

A mondás, miszerint szegény embert az ág is húzza ránk is érvényes most, ugyanis Paul Dummett és Florian Lejeune is kidőltek a csapatból már az első meccsen sérülés miatt. Jonjo Shelvey pedig szintén a Tottenham elleni meccs után kapott három meccses eltiltását tölti.

Az ellenféltől Marko Arnautovic eltiltott. Újra edzésbe állt viszont régi „szarka” ismerősünk Andy Carroll.

Ami mellettünk szól:

  • Az elmúlt 13 West Ham elleni hazai meccsből csak egyet vesztettünk el, 7 győzelem és 5 döntetlen a további mérleg.
  • Rafa Benítez még soha nem veszített el három egymást követő Premier League meccset

Ami a West Ham mellett szól:

  • Javier Hernandez 3 gólt lőtt a legutóbbi négy alkalommal, amikor kezdő volt a Newcastle ellen
  • Slaven Bilicnek is eléggé szüksége van egy győzelemre
  • Mellesleg Joe Hart a legutóbbi 16 Newcastle elleni meccsén egyszer sem veszített a csapat, amelynek tagja volt

A fogadóirodák a „Kalapácsosokat” tartják esélyesebbnek.

Én személy szerint bízom benne, hogy a „pincér” kitalál valamit, például hogy Mitrovic végre kezdeni fog.  Ha nyernénk akkor Rafa elérné a 500 pontot Premier League edző kén, aki a következőképp nyilatkozott: „A következő bajnoki mérkőzésen a három pont megszerzése a cél. Biztos vagyok benne, hogy a csapat fejlődni fog, ha úgy dolgoznak tovább, mint most.”

Még egy érdekes statisztika. Amióta megalakult a Premier League kétszer kezdtük két vereséggel a szezont. Ebből először a 1993-94-es szezonban 3. helyen, 1999-2000-es idényben pedig a 11. helyen végeztünk.

Még csak most kezdődött a szezon és tavaly sem kezdtünk kimagaslóan, így nem kell csüggednünk tehát. Szurkoljunk, hogy most ismét elinduljon egy siker széria.

Hajrá Szarkák!