Végre hivatalossá vált az, amire közel két hete vártunk már, vagyis az, hogy Rafa Benítez marad a klub menedzsere. Úgy gondolom elkezdhetjük bontani a pezsgőket, és csont nélkül meg lesz a feljutás. Na de azért ne igyunk előre a medve bőrére...
Új korszak kezdődik a csapatnál. A kiesés után pedig a legfontosabb dolog az, hogy a csapat első neki ugrásra visszajusson az első osztályba. Ehhez pedig (úgy fest, hogy) az első és a legfontosabb lépést sikerült megtennie Mike Ashleynek azzal, hogy sikerült megtartania Benítezt.
A klub és Benítez között a tárgyalások már jó ideje tartottak, ám szerencsére a mai napon hivatalosan is pont került az ügy végére, és hivatalossá vált az, hogy Benítez három évig aláírt a klubhoz.
A tárgyalások során a hírek szerint Benítez MA-től ígéretet kapott arra, hogy nyáron és télen is megfelelő pénzügyi keretet fog kapni az átigazolásokra, valamint minden átigazolásról (így az érkezőkről és a távozokról is) ő fog dönteni. Graham Carr távozik klubtól, az új felderítői hálózat pedig Benítez embereiből fog majd állni. Ami mindenképpen jó hír.
A legfőbb kérdés az, mennyire sikerül Rafanak egyben tartania a keretet. A hírek szerint több játékos is a szavát adta arról, hogya kiesés ellenére is maradni fognak a klubnál (amennyiben Benítez marad), így Krul, Mbemba, Mitrovic, Towsend, Ayozé Perez és Aarons is. Igaz utóbbinak lejár a szeződése a nyáron, s kérdéses hosszabbítanak-e vele.
Távozok és érkezők minden bizonnyal bőven lesznek a nyáron. Vagyis megkezdődhet a nagy takarítás. Érkezőkről egyelőre nem kívánok tippelni (mondjuk Aggeről elég sokat írnak). Távozokról annál inkább. A távozok között lesz szerintem jó eséllyel: Taylor, Coloccini, Janmaat, Sissoko, Tioté, Wijnaldum, Goufrann, Cabella, Thauvin és Cissé is.
Egyelőre ennyit. Howay The Lads!
BRÉKING! Nagyon úgy fest, ezek lesznek a mezeink:
Utolsó kommentek