A Premier League 9. játéknapján a Brigton & Hove Albion lesz a Newcastle United ellenfele a bajnokságban. Vajon megszületik az első győzelmünk?

 

Finoman szólva sem mondhatnánk, hogy pompásan indult a szezon a csapat számára. Az eddig lejátszott 8 mérkőzésén mindössze két pontot gyűjtöttünk, s így egyelőre nyeretlenül állunk a tabella utolsó előtti helyén.

Legutóbb egyébként Steve McClaren regnálása alatt kezdtük ennyire gyengén a szezont Akkor, a 2015/16-os idényben szintén győzelem nélkül állt a klub a bajnokságban nyolc forduló után, majd jött a Norwich City elleni hazai bajnoki mérkőzés, amelyen 6-2-es győzelem született.  S bár az a meccs után a hangulat pozítiv volt, a csapat végül a szezon végén 18. helyezettként búcsúzott az első osztálytól (ebben az évben lett egyébként bajnok a Leicester...)

A mostani szereplésünk kapcsán fontos azért megjegyezni, hogy az eddigi bajnoki mérkőzéseink közül ötöt (City, United, Chelsea, Arsenal, Spurs) az úgynevezett TOP 6 csapat ellen játszottunk le, s így már csak a Liverpool lesz vissza (majd a Boxing Day-en) a számunkra a szezon első felében a nehezebb ellenfelek közül.

Ami pedig pozítivum, hogy a TOP6-os csapatok közül mindegyik csak egy góllal tudott megverni minket: (Illik ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy ezekért is ugyanúgy 0 pont járt, mintha ki lettünk volna tömve.)

Newcastle-Tottenham 1-2
Newcastle-Chelsea 1-2
Manchester City-Newcastle 2-1
Newcastle-Arsenal 1-2
Manchester United-Newcastle 3-2

A Manchester United elleni vereség különös fájó lehetett mindannyiunk számára. Két gólos előnyről sikerült kikapnunk az Old Traffordon. A csapat 20 perc alatt kapott 3 gólt. Mourinho a pokolból a mennybe (egyelőre) jutott, mi pedig ennek pont az ellenkezőjét jártuk meg. Egyébként ezen a szinten nevetséges így elbukni egy mérkőzést. De erről a mérkőzésről inkább nem is írok többet...

Foglalkozzunk inkább helyette a soron következő bajnoki mérkőzéssel, amelyre szombaton fog sor kerülni (16:00). Rafa Benítez legénysége számára ezúttal a Brighton lesz az ellenfél a bajnokságban.

A csapat középhátvédje, Federico Fernandez a következőket nyilatkozta a soron következő mérkőzéssel kapcsolatban:

"Ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz a számunkra. Tudjuk, hogy egy jó csapatról van szó, akik nagyon szervezettek és fegyelmezettek. Elemeztük őket, a széljátékuk különösen erős, és nagyon jó támaódik vannak."

"Nekünk türelmesnek kell majd lennük a labdával, és meg kell majd találnunk az üres területeket. Nem ajándékoznunk sok szabadrúgást és pontrúgást nekik, mivel a levegőben nagyon erősek. "

"Ez egy olyan mérkőzés lesz, amelyen reménykedhetünk a három pont megszerzésében. Szükségünk van erre a három pontra, és mi készen állunk az első győzelem megszerzésére a nehéz szezon kezdet után."

"Tavaly a Swanseaval is rosszul kezdtük az idényt. Azonban ha most ránézünk a tabellára, láthatjuk, hogy két pontunk már van, és nincsenek messze az előttünk álló csapatok.  Ebben a bajnokságban nagyon gyorsan megváltozhatnak a dolgok."

"A menedzserünk továbbra is ugyanazt mondja nekünk, hogy nyugodtan kell maradnunk. Az Old Traffordon 70 percig minden a mi irányításunk alatt történt. De ilyen a futball. Talán a mérkőzés előtt mi sem számítottunk arra, hogy két góllal fogunk vezetni, de sikerült ezt megtennünk. "

"A 70. percig mutatott játékunkra lehet építenünk, folytatunk kell a munkát, és meg kell próbálnunk még jobban összpontosítanunk. A hibáinkat pedig ki kell javítanunk."

A Newcastlenél jelenleg Clak, Dummett, Lejeune, Kenedy, Muto és Rondon sérültek. 

Reméljük, hogy a "sirályok" elleni mérkőzés végén három ponttal leszünk gazdagabbak, és a csapat pedig elmozdul majd az alsó hármasból a tabellán!

Közbe még egy kis háttér infó: Ashley elakarja adni a klubot, és 300 millió fontért hajlandó is lenne megválni tőle. Azonban egyelőre nincs még vevő a klubra.

A másik nagy talány pedig, hogy Benítez az idény végén tovább áll-e majd, vagy marad?

Hajrá Newcastle!

Gyula4