champo Mark29Szombaton 18:30-kor, a Sky Sports által élőben közvetített (azaz streamek segítségével számunkra is nyomon követhető) mérkőzésen fogadjuk a Brighton & Hove Albion csapatát. A Sirályok a Champo mezőnyében komoly kihívknak számítanak. Egy olyan csapat, akik évek óta tudatosan építkeznek, és egyre közelebb vannak a Premier Leaguebe jutáshoz. Managerük az a Chris Hughton, aki hét évvel ezelőtt simán juttatta vissza a Newcastlet az első osztályba. Hajtás után beharang. Röviden, tömören.

 

 champo Mark29

A Cheltenham elleni kupameccs után azt hiszem teljesen felesleges várható kezdőcsapatról írni. Az eltiltás után visszatérő Mitrovic mellett Gayle is agyrázkódást szenvedett, és bár Benítez szerint jól vannak, ilyen sérülések esetében a szövetség szigorúan előírja, hogy pihenniük kell egy meccset. Szegény Rolando Aaronsnak pedig körülbelül nyolc hetet. Ő egy lábtörést szedett össze kedd este a Ligakupa meccsen. Benítez ettől függetlenül azt mondta, hogy rengeteg módon megoldhatja a támadásokat, vannak bőven a keretben, akiket előre tud tolni.

champo Mark29Az biztos, hogy a duplázó Ayozé Perez ott lesz a pályán, az ő sérülése ugyanis szerencsére nem volt olyan súlyos, mint a másik három játékosé. Könnyen lehet, hogy az elfelejtett Manu Riviére, vagy a héten a szerződését meghosszabbító Adam Armstrong is lehetőséget kap.

champo Mark29Tim Krul a héten eligazolt. Kölcsönbe ment az Ajax csapatához, miután egy évvel, azaz 2018 júniusig - meghosszabbította a szerződését. Még mindig nem teljesen egészséges, így Benítez nem tudta garantálni neki, a kellő játékidőt. Annyit, hogy bizonyítson a sezrződése utolsó évében. Korrekt megoldásnak tűnik, hogy egy év hollandiai rehabilitáció (mert a Champohoz képest az Eredivise azért az), után még mindig (már megint) lesz egy éve, így bizonyíthat egy többéves szerződésért.  

Daryl Janmaat távozott, DeAndre Yedlin érkezett, és Rafa még mindig három új embert vár jövő csütörtökig. Viszont most sokkal fontosabb a soron következő meccs, mert hazai pályán pont(ok) kell(enek) egy olyan csapat ellen, akik szintén fel akarnak jutni az első osztályban. Meg azért jó lenne úgy menni  a válogatott szünetre, hogy playoff helyen vagyunk.

Hajrá Newcastle

Mark29