champo Mark29

Tegnap volt egy éve, hogy Rafa Benítez a Newcastle United managere lett. Tény, hogy az első nagy projektje nem sikerült, hiszen nem tudta bent tartani a csapatot a Premier League-ben. Rövid egyezkedés után azonban úgy döntött, hogy nem él a szerződésében szereplő "menekülési" záradékkal, és aláír a következő három évre is. Azóta össességben sikersztori az ő szerepvállalása, mert bár voltak kínos eredmények, és a játék is bőven hagy kívánni valót maga után, mégis tagadhatatlan a minőségi változás ahhoz képest, ami a Pardew-korszak végét, a carveri időket, vagy Steve McClaren regnálását jellemezte.

Szombaton 16 órától a Fulham együttese ellen lépünk pályára a St. James' Parkban. Idegenben, a nyitófordulóban vereséget szenvedtünk ellenük, itt az ideje a visszavágásnak.

 

champo Mark29

Azon a fülledt augusztusi estén Matt Smith (9) fejesgólja azt jelentette, hogy a vereséggel vágunk neki ennek a borzalmasan hosszú és nehéz Champo szezonnak. Most, tíz mérkőzéssel a vége előtt azt kell mondani, hogy nem tévedtünk, a meccsek nagyrészén ugyanilyen keményen küzdő, szívós ellenfelek kerültek a csapat útjába. A St. James' Park hangulata ráadásul még fel is spannolta az ellenfeleket, aminek fájdalmasan sok, otthon elpocsékolt pont lett az eredménye. A Newcastle idén csak a hetedik helyen állna, pusztán a hazai meccseket figyelembe véve, ami nagyon ciki eredmény. A mundér becsüetét az menti meg, hogy idegenben viszont már 42 pontot szereztejk, ami tízzel több, mint amit a második legjobb Brighton fel tud mutatni.

 champo Mark29

Most mindenesetre illene javítani ezen a mérlegen, főleg, hogy a Fulham ellen az örökmérlegünk is negatív. Eddig 70 meccset játszottunk ellenük és a statisztika 27 győzelmet, 13 döntetlent és 30 vereséget jegyez. Dwight Gayle egyre többet tud vállalni, akár már kezdő is lehet a hétvégén. A Huddersfield ellen mondjuk Daryl Murphy is megoldotta a feladatot, a Reading ellen viszont egyikük sem tudott betalálni.

champo Mark29

Mindeközben Aleksandar Mitrovic az elmúlt két mérkőzésen a tizennyolcas keretbe sem került be. A vészmadarak azonnal balhéról és nyári eligazolásról beszélnek, azonban nem szabad elfelejteni, hogy Benítez heteken át "jegelte" ugyanígy Daryl Murphy-t is. A Pincér elmondta télen, hogy a keret miden játékosára szüksége lesz a tavasz folyamán, így aztén elengedhetetlen hogy valalkik olyakor kikerüljenek még a kispadról is. Mitrovicot egyébként rengeteg támadás éri, és már nem is annyira a forró szerb vére miatt. Inkább az a gond mostanában, hogy kevés gólt szerez. A helyzetei megvannak, de nem tudja kihasználni őket. Természetesen ebben van igazság, viszont ettől függetlenül iszonyatosan hasznosan játszik, nagyon jól tartja és teszi tovább a rálőtt labdákat. Egyedüli csatárként persze ez kevésbé látványos, de valamiért Benítez csak elvétve játszatott kétcsatáros játékot. Pedig a Mitrovic-Gayle támadókettős a klasszikus - de mára már nem divatos - erős-gyors páros lehetne. Egy-két próbát megérne.

A védelemben DeAndre Yedlin váratlan sérülése felveti a kérdést, hogy Jesus Gamez vagy Anita kezdjen a jobb bunkóban. Az angliai tapasztalat miatt talán a kis holland szerepeltetése lenne indokolt.

A mérkőzést sehol nem közvetítik, marad a rádiós link, illetve az online eredménykövetés.

Hajrá Newcastle!

Mark29