champo Mark29

Ma este, a 10. forduló zárómeccsén a Norwich City látogat a St. James' Parkba, ahol valószínűleg telt ház előtt játszhatnak a csapatok. A jobbra található tabellát nézve lehet számolgatni. Egy győzelmmel a harmadik helyre ugrunk fel. Egy döntetlennel - hála a QPR elleni gólarány javító meccsnek -  a negyedik helyre kerülünk, míg egy vereséggel maradunk a kilencedik pozícióban. Illetve egy négygólos vereség esetén csúszhatunk vissza a tizedik helyre. Az utóbbi verzók azonban nem alternatívák. A győzelem a cél, főleg hazai pályán, és főleg egy olyan csapat ellen, amelyik az egyik fő riválisunk lehet a feljutásért vívott harcban.

 

 

Az elmúlt évek összecsapásai alapján teljes joggal bizakodhatunk a három pont megszerzésében. Hazai pályán a legutóbbi öt mérkőzésünket megnyertük a Kanárik ellen, sőt az utolsó nyolc találkozón veretlenek voltunk. Tekintve, hogy sok éven át másik osztályban játszott a két csapat, egészen az 1988/1989-es szezonig kell visszamenni, hogy találjunk egy Norwich győzelmet a St. James' Parkban.

champo Mark29

Idegenben más a helyzet. Tavaly tavasszal például két Mitrovic góllal kétszer is vissza tudott jönni a Newcastle, az utolsó pillanantokban mégis elbuktuk a találkozót. Martin Olssonnak - egy kicsit kézzel -  lekészítettek egy labdát, amit kíméletlenül bevágott, és ezzel ők nyerték a kiesési rangadót. Ez volt annak a három meccsnek az egyike (a másik kettő a Sunderland és a Villa elleni volt), ahol a leginkább fájó, hogy a Benítez által kitalált haditerv nem működött.  

A múlt árnyai viszont ezúttal inkább a Norwichot kísérthetik, mert a Newcastleben rendezik a meccset, ebben a párosításban pedig legutóbb 6:2-re vertük el őket. A négy gólt szerző Wijnaldum és a négy gólpasszt adó Sissoko már nincs, a másik két találatot jegyző Perez - Mitrovic duó viszont bevetésre kész. Én személy szerint meg is adnám nekik a lehetőséget, főleg az alapján, amit a Gayle - Diamé páros az Aston Villa ellen művelt. Ketten együtt legalább három ziccert hibáztak el, ráadásul mindet akkor, amikor még vezettünk. 

champo Mark29

Jöjjön akkor a szokásos ábra. Fent az Én kezdőm, lent pedig a Chronicle olvasók által összerakott tizenegy játékos. A 4-4-2 egyezik, valamint a középpálya összetétele. A kapuban nálam maradna Matz Sels. Persze, a hétvégi gólban benne volt rendesen (ahogyan a komplett védelem is) és ha csak emiatt kikerült volna, senki nem lepődik meg. Viszont azok után, amit a közösségi médiában kapott, (szegényt elég rendesen gyalázták a "szurkolók") már azt mondom, hogy nem szabad padra tenni és esetleg mentálisan taccsra vágni. Hosszú ez a szezon ahhoz, hogy ezt megkockáztassa Benítez. Lehet, hogy Darlow most jobb választásnak tűnik (mennyit szidtuk tavaly, amikor sorozatban bakizott...) de amíg Elliott nem épül fel teljesen, addig csak két közepes kapusunk van. 

champo Mark29

A védelembe Lazaart követelik, pedig Paul Dummett nem teljesít rosszul. Róla bebizonyosodott amit előzetesen gondoltunk. Nem volt és nem is lesz Premier League szintű játékos, a Cgampionshipben viszont elég jól boldogul. Hosszú távon persze nem lehet (reméljük nem is lesz) alapember, de ebben a szezonban nagyot futhat. Elöl pedig nálam Gayle is pihenne egy kicsit, mert amilyen jó kis lesipuskás volt eddig, a Villa ellen nagyon elügyetlenkedte a lehetőségeket.

A mérkőzést sem brit, sem pedig egyéb tv társaságok nem közvetítik. Marad a rádiós link, illetve a Facebook figyelése, ahol a Sky Sports megmutatja a gólokat, pár perccel azután, hogy a labda a hálóba került, a szurkolói oldalak pedig szintén pár perccel később már meg is osztják ezeket az eseményeket. Illetve előfordulhat az is, ami a Wolves elleni kupameccsen történt, ahol egy Newcastle szurkoló a lelátóról a telefonján át streamelte a találkozót élőben a Facebookra. Talán ma is lesz ilyen vállalkozó szellemű geordie abból a minimum 47.500-ból (tegnapi adatok szerint ennyi jegy már biztosan elkelt), akik ott lesznek a St. James' Parkban.

Hajrá Newcastle!

Mark29