newcastle_watford premier_league 11.fordulóHolnap délután kerül megrendezésre a Premier League 11. fordulója a számunkra, amelyben mi hazai pályán fogjuk fogadni a Watford csapatát. 

 

A fő kérdés természetesen ezúttal is az, hogy vajon megtörik-e végre a jég? Avagy végre sikerül-e az első győzelmét elkönyvelnie a Newcastle United csapatának a 2018/19-es Premier League idényben? Ehhez természetesen minden bizonnyal lesz egy-két szava az eddig "szárnyaló", hetedik helyen álló Watfordnak is.

Mi az előző fordulóban egy könnyen felejthető mérkőzésen 0-0-ás döntetlent értünk el a Southampton otthonában, ahova egyébként amúgy sem győzni járunk általában. Ez a döntetlen pedig nekünk arra volt jó, hogy ezt a fordulót nem az utolsó, hanem az utolsó előtti helyről várhatjuk majd...

A Watford az előző fordulóban 3-0-ás győzelmet aratott hazai pályán a Huddersfield Town ellen (ők egyébként jelenleg az utolsók a PL mezőnyében). Javi Garcíaék így zsinórban két győzelmet számlálnak, s minden bizonnyal a harmadikra készülnek majd ellenünk. Háromszor egymás után legutóbb 2015-ben tudtak nyerni a PL-ben.

Még egy kis érdekesség a Watford részéről. A legutóbbi négy mérkőzésüket megnyerték ellenünk. A leghosszabb sorozatuk egy csapat ellen a győzelmeket tekintve öt győzelem volt,  akkor a Stoke Cityt győzték le egymás után ötször. Andre Grey az előző idényben mind a két mérkőzésen betalált ellenünk.

Attól függetlenül, hogy nincs meg az első győzelmünk, a játékosok és Benítez is pozitívak továbbra is. Diamé például a következőképpen nyilatkozott a jelenlegi helyzetről:

newcastle_watford premier_league 11.forduló"Azt hiszem jobban kell majd segítenünk egymást. Gólokhoz kell segítenünk egymást, nem számít, hogy ki lesz majd a gólszerző."

"Fokozatosnak kell maradnunk. Legutóbb a St James' Parkban mindent megtettünk a győzelemért, azonban akkor csak egy pontot sikerült szereznünk."

"Amint azt korábban is mondtam már, ahhoz, hogy nyerj, gólokat kell szerezned. Itt nem csak a támadókra gondolok, hanem ránk középpályásokra, és a védőkre is."

"Nem vagyunk messze az első győzelem megszerzésétől, folytatjuk a munkát."

"Sok időt töltünk el együtt, és tudjuk, miket érhetünk még el."

A sérültekről:

Rafa Benítez sérülés miatt Florian Lejeune és Ciaran Clark játékra nem számíthat majd. Ayoze Pérez jó eséllyel pályára léphet majd.

Javi Gracía csapatánál Chebolah játéka kérdéses. Míg sérülés miatt biztosan kihagyja a találkozót Troy Deeney, Sebastian Prodl, Daryl Janmaat (volt Newcastle játékos) és Tom Cleverley is.

Örök mérleg:

A két csapat eddig nyolc mérkőzést játszott le egymás ellen, ezeken kettő Newcastle United győzelem, két döntetlen, és négy Watford győzelem született. A Newcastle mind a két győzelmét hazai pályán érte el a Watford ellen.

Holnap délutánra jó szurkolást mindenkinek! Howay The Lads! Hajrá Newcastle!
Gyula4