Holnap délután idegenben, a West Ham United lesz a csapat ellenfele a bajnokságban.

 

Steve Bruce a csapat mai hivatalos sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy négy biztos hiányzója lesz  a csapatnak a szombat délutáni, West Ham United elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen.

Matt Ritchie, Florent Lejeune és Fabian Schar még nincsenek 100%-os állapotban, míg Sean Longstaff pedig eltiltás miatt kénytelen kihagyni a mérkőzést.

Bruce a következőket mondta Lejeune és Schar helyzetével kapcsolatban:

"Hétfőn este Florent újra játszani fog az U23-as csapatban, mégpedig az Aston Villa elleni bajnoki mérkőzésen.  Remélhetőleg 75-80 percet játszani tud majd. Aztán következik a válogatott szünet, amely után remélhetőleg már az első csapatban is számolhatunk majd vele."

"Schar a jövő heti Bournemouth elleni bajnoki mérkőzésen már rendben lehet majd. Egy ideje fáj a térde, de nem gondoljuk, hogy túl komoly sérülés lenne."

Nem csak a négy biztos hiányzóról érdemes beszámolni. Andy Carroll viszatér. Az ágyéksérülése már a múlté, így ő ott van a meccskeretben.