Sean Longstaff zsinórban a negyedik mérkőzését játszotta végig a Newcastle United színeiben. A fiatal középpályás értékelte a jelenlegi helyzetét a csapatban.

 

Sean Longstaff-t örömmel tölheti el az elmúlt időszak, mivel zsinórban négy alkalommal (Chelsea, Cardiff City, Manchester City, Tottenhem) is kezdőként jutott szóhoz a Newcastle United színeiben a PL-ben. S ezekből a mérkőzésekből kettőt meg is nyert a csapat, mégpedig a Cardiff City és a Manchester City ellen.

Longstaff a következőképpen vélekedett a jelenlegi helyzetéről:

"Nagyszerű volt a világ legjobb csapatai ellen játszani, ezek a mérkőzések mindenképpen az előnyömre válnak majd.

Tavaly még csak a TV-ben figyeltem őket, most 21 évesen pedig pályára léphettem ellenük. Egy kicsit szürreális számomra ez a helyzet.

Úgy gondolom azonban, hogy sikerül lépésre-lépésre haladnom.

Néka körülnézek, és felteszem magamnak a kérdést: "Hogyan történhetett meg minden ilyen rövid idő alatt?" De minden percét élvezem  ennek az egésznek.

Nem fogok elszállni a jelenlegi helyzettől. Túl sok ember van körülöttem, akik nem engednék meg azt, hogy ez megtörténjen. Sok elég erős ember vesz körül, és ott vannak a csapattársaim is az öltözőben, akik nem hagynák azt, hogy ez megtörténjen.

Nagyszerűen érzem magam jelenleg."

Longstaff játékákra nem lehetett panasz az elmúlt mérkőzéseken. Amennyiben pedig így folytatja a játékot, abban az esetben jó esélye lesz arra is, hogy bekerüljön majd az U21-es angol válogatott keretébe a jövő havi mérkőzésekre (Lengyelország és Németország ellen).

Hajrá Newcastle!
Gyula4