ki_sung-yueng newcastle_unitedKi Sung-yueng a nyáron szabadon igazolhatóként érkezett a klubhoz. A dél-koreai játékos pedig előzetesen aligha gondolta volna azt, hogy newcastle-i karrierjének az elején ilyen kevés játéklehetőséghez jut majd. A középpályás többek között ennek az okairól is beszélt a sajtóban.

 

Minden versenysorozatot figyelembe véve eddig mindössze öt mérkőzést játszott le a klub színeiben Ki Sung-yueng (ebből négyet a bajnokságban). A szombati teljesítménye azonban így is emlékezetesre sikeredett neki, az ő szabadrúgása után talált be fejjel Ayoze Perez, ezzel megszerezve a Newcastle United az első győzelmét a bajnokságban.

Ki elmondta, mi az oka annak, hogy eddig kevesebbet játszott:

"El kellett menni a nemzeti csapathoz, és ez mindig nehéz, mert nagyon hosszú az út."

"Nehéz fizikailag és szellemileg is jó állapotban lenned úgy, hogy a nemzeti csapatban pályára lépsz, majd visszajössz, és nem játszol."

"Soha sem gondoltam arra, hogy rossz döntést hoztam akkor, amikor a Newcastle Unitedhez aláírtam. Nem aggódtam emiatt."

"Hét éve vagyok a Premier Leagueben, ezért sok mindent megtapasztaltam már, és én még mindig hiszek a saját képességeimben."

"úgy gondolom, a menedzsernek most sikerült bizonyítanom. Most láthatta, hogy képes vagyok segíteni a csapaton. Látta a szabadrúgásomat, nekem pedig ezt az utat kell folytatnom."

"Soha sem mentem oda Rafahoz beszélni a helyzetemről, csak vártam az esélyt. A menedzserünk mindig azt mondja, jobb, ha keményen dolgozunk, mintha panaszkodnánk."

Hajrá Newcastle!
Gyula4!