martin_dubravka newcastle_west_hamMartin Dubravka a 'Shields Gazette'-nek értékelte a hétvégén történteket, vagyis a West Ham United elleni 3-0-ás vereséget.

 

"Váratlan és szerencsétlen vereség volt ez. Nem hiszem, hogy különösen rosszul játszottunk volna, de túl sok lehetőséget hagytunk nekik, és ők meg is büntettek minket. Nem igazán tudom, mit mondjak most.

Meg kell vizsgálnunk a kapott gólokat, meg kell vizsgálni a hibáinkat, és meg kell vizsgálnunk, hogy hol tudunk javítani ezeken.

Bizonyára nem a legjobb teljesítményünket nyújtottuk, és ennek eredményeképpen sajnos el is veszítettük a mérkőzést.

Nekünk kritikusnak kell lennünk magunkhoz, de azt hiszem, hogy a játék bizonyos periódusában sikerült jó játékot nyújtanunk. Három-négy nagy hibát követtünk el, amelyet a West Ham könyörtelenül kihasznált. Tudjuk, hogy néhány gólt szerezhettünk volna, meg voltak a helyzeteink, azonban ezúttal sajnos nem sikerült élnünk velük.

Három győzelmünk volt egymás után, és megakartuk mutatni hazai pályán a szurkolóinknak, hogy egy újabb győzelmet adhatunk nekik. De sajnos a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan az ember eltervezi. Sajnálatos módon elvesztettük a mérkőzést, de szerdán újabb mérkőzés vár ránk, amellyel szeretnénk feledtetni ezt az eredményt.

Most leülünk közösen, megnézzük a mérkőzést DVD-n, és kielemezzük, hogy mik voltak a hibáink, mit tehettünk volna jobban.

Vannak a szezonban olyan dolgok, amelyekre büszkék lehetünk. Ilyen például a zsinórban megnyert három mérkőzésünk, amelyre támaszkodnunk kell.

Nagyon bízom benne, hogy egy minőségi csapat ellen elszenvedett vereségünk nem vet minket vissza ahhoz a pozícióhoz, ahol a szezon elején álltunk."

Dubravkanak eddig 4 kapott gól nélküli mérkőzése van a szezonban. Bízzuk benne, ez a szám tovább fog majd növekedni. Egyébként ő eddig a legjobb játékosaink között van a szezonban.