Jaap Stam érdekes intejrút adott Hollandiában. Amelyből kiderült, Mike Ashley már akkor felajánlotta neki a csapat kispadját, amikor még Rafa Benítez volt a csapat edzője.

 

Mike Ashley nem győzte hangsúlyozni a sajtóban, ő mindent megtett annak érdekében, hogy a csapat kispadján tartsa azt a Rafa Benítezt, aki jelenleg is a Dalian Yifang edzője.

Jaap Stam a 'Voetbal International'-nak a következőket mondta:

"Jól tájékoztatták Önt, helyes amit mondott. A Newcastle United néhány nappal azután, hogy megegyeztem a Feyenoorddal (márciusban), felvette a kapcsolatot velem, hogy legyek az edzőjük.

Azonban erre már nem volt lehetőség, mert szóban már megegyeztem a Feyenoorddal, és én a tiszta szavak embere vagyok."