A Newcastle Unitednél hosszú idő után úgy tűnik, hogy rendben mennek a dolgok. Tökéletes az összhang a vezetőség, a szakmai stáb és a játékosok között, ami rég nem látott eredményességben mutatkozik meg. Persze a képet kicsit árnyalja, hogy szeretett klubunk jelenleg csak a másodosztályban vizézkedik, viszont semmi kétségünk affelől, hogy ha ebben a mentalitásban pörgetjük le a szezont, akkor csak átmenetileg szerepeltünk a Championshipben. 

A jelenlegi, már-már idilli hangulathoz kilenc évnyi rögös út vezetett, mire a tulajdonos, Mike Ashley megtalálta a megfelelő struktúrát, és főleg a megfelelő embereket. Elnök például régóta nincs, eredmény viszont végre van.

A reblog sprint kulcsazava az elnök, most viszont arról lesz szó, hogy mi van akkor, ha nincs elnök?

2007 nyarán új tulajdonosa lett a Newcastle Unitednek. A Sports Directs mammut cég alapítója, Mike Ashley május és július között három lépésben, 100 %-os tulajdonjogot szerzett a klubban, összesen körülbelül 134 millió font vételárért. Először a egykori, addigra már tiszteletbeli elnök, Sir John Hall 41.6 %-os tulajdonjogát vásárolta meg, majd kifizette azt akkori elnököt, - a korábban irreális átigazolási díjakat és fizetéseket jóváhagyó - Freddy Shepherdet is.

Ekkor kezdődött az Ashley éra első és egyetlen elnökének, Chris Mortnak a tevékenykedése. Egy évig tartott a regnálása, de igazából nem sok értelme volt. Kirúgta Sam Allardyce-t, akit még Ashley érkezése előtt neveztek ki, és visszahozta Kevin Keegant, amivel rövid időre népszerűvé tette a vezetőséget a szurkolók körében. Nyáron viszont távozott a klubtól és ezzel klasszikus értelemben meg is szűnt az elnöki poszt is a Newcastle Unitednél. Mort helyére Mike Ashley régi üzlettársa és barátja, Derek Llambias érkezett. Ügyvezető igazgatói megbízást kapott, amivel ő lett klub mindennapi életében az első ember, viszont elnöki döntési jogkörrel nem rendelkezett. Ahhoz már nem volt elég hatalma (sőt, inkább hajlandósága), hogy Keegan szabadkezet kapjon, és maga döntsön például a csapat átigazolási ügyeiben. Ebben inkább az alelnök, Tony Jimenez és Dennis Wise szava döntött, aki executive directorként valami fura tanácsadó-igazgató posztot töltött be. 

A bili 2008 őszén borult. Az igazolások - illetve inkább a megfelelő igazolások hiánya miatt - Kevin Keegan besokallt és távozott a klubtól. A különböző cikkek eléggé ellentmondásosak voltak, maradjunk annyiban hogy "közös megegyezéssel kirúgták". Nem sokkal később egyébként Jimenez és Wise is lelépett. A padra Joe Kinnear érkezett, aki viszont a szívproblémái miatt nem sokáig tudta ellátni a feladát. Jött Alan Shearer, akinek a karizmája, és a legenda státusza kevés volt a bentmaradáshoz. A tapasztalatlansága, és a játékosok mentális nihilje együtt túl sok volt. 2009 májusában kiesett a csapat a Premier League-ből.

Pár év távlatából nagyon úgy fest, hogy Ashley nem udta eldönteni, hogy mit akar. Egyérszt valószínűleg nem szeretett volna napi szinten a klub ügyes bajos dolgaival foglakozni (hiszen akkor egyszerűen ő maga lett volna az elnök), viszont mindenről tudni akart, ezért a szakmai munkát úgy akarta kiadni, hogy mindenbe bele tudjon szólni, azaz túl nagy hatalom ne összpontosuljon egy (másik) ember kezében. Nem tudta azt sem, hogy mihez kezdjen a manager kérdéssel. Klasszikus brit manager státuszt, és az azzal járó hatalmat semmi esetre sem akart adni senkinek, ettől függetlenül ilyen titulussal ücsörögtek a padon a szakemberek.  A Newcastle egyébként gazdaságilag remekül teljesített. Kiegyenlítették a Sheperd éra adósságait, ezután pedig egyre több nyereséget termeltek. Az már más kérdés, hogy a mutatott játék finoman szólva nagyon hullámzó volt.

• 2007/2008: megmenekülés a kieséstől, végül 12. helyezés
• 2008/2009: 18. helyezés, kiesés
• 2009/2010: a másodosztály fölényes megnyerése
• 2010/2011: újoncként sima középmezőny, 12. helyezés
• 2011/2012: bravúros 5. helyezés, EL indulás
• 2012/2013: EL negyeddöntő, viszont 16. helyezés a bajnokságban
• 2013/2014: középmezőny, 10. helyezés
• 2014/2015: megmenekülés a kieséstől, 15. helyezés
• 2015/2016: 18. helyezés, kiesés
• 2016/2017: ???

Llambias ezalatt egészen sokáig tudott lavírozni ügyvezetőként. A focihoz semmit nem értett, de jó üzleteket kötött és szerencséje is volt. Pedig a kiesés után egy hajszálon múlott minden. Ha 2009 nyarán ugyanis jött volna egy komoly vevő, Ashley talán eladta volna a a csapatot, elsimervén, hogy ez a klubtulajdonosdi nem volt jó ötlet. Viszont senki nem jelentkezett, a Newcastle pedig közben izomból megnyerte a másodosztályt. Sőt, a visszatérő PL szezon sem sikerült rosszul. Ha az utolsó fordulóban 3:0-ról nem lesz 3:3 a WBA elleni meccs, akkor a 10. helyen zártunk volna.

Az ezután következő, 2011/2012-es szezon volt az egyetlen, amikor nem igazán lehetett hallani az Ashley-Llambias-Pardew trió elzavarását sürgető hangokat. Nem is lett volna indokolt. Ötödik hely, EL indulás, Ba, Ben Arfa, Cabaye, Cissé személyében pedig új sztárok a csapatnál. A probléma mindösze annyi volt, hogy a profit és a siker csak akkor jöhetett volna össze egyszerre, ha a futballhoz értő embert is odaengednek a kerekasztalhoz. Nem így történt. A profitot nem a megfelelő helyre fektették be. Nem jöttek a erősítések, az EL-PL kettős terhelés miatt a a bajnoki idény gyatrára sikerült. A jobb játékosok elkezdtek elszivárogni.

Derek Llambias 2013 nyarán távozott. A bejelentés előtt azonban még egyet kavartak a helyzeten, és az abszolút semmit mondó "director of football" státuszba kinevezték Joe Kinneart. Nem igazgatott ő ténylegesen semmit, elnök meg pláne nem volt, igazából érthetetlen, hogy mit keresett megint a csapat körül. Szerencsére 2014 ferbruárában lemondott.

Ezután pedig elkezdődött a Lee Charnley korszak. A szemüveges gólyófejű úriember alacsonyabb pozíciókban ugyan, de már hosszú évek óta a klubbnál dolgozott, azaz Ashley valaki olyat emelt ki, aki igazán ismeri a helyi viszonyokat. 2014 nyarán komoly átigazolásokat hoztak tető alá, érkezett Remy Cabella, Jack Colback, Siem De Jong, Daryl Janmaat, Emanuel Riviére vagy például a fiatal Ayozé Perez is. Félidőben a Crystal Palace kivásárolta Alan Pardew-t a kispadról, a szurkolók pedig joggal bizakodtak a sikeres tavaszban. Ehhez képest Charnley és Ashley hatalmas hibát követtek el. Egy manager szerződtetése helyett a pályaedzőnek remek John Carvert nevezték ki az első csapat élére. Majdnem kiesés lett a vége.

Az izgalmas, de végül happy enddel záródó utolsó forduló előtt Ashley olyat tett, amit előtte még soha, a Sky Sports kamerái elé állt, és egyértelművé tette, hogy nem fogja eladni a csapatot, bármi történjék is. Sikerre akarja vinni a Newcastle-t, ami alatt BL indulást, vagy valamilyen kupagyőzelmet ért.

Annak érdekében, hogy mindez megvalósuljon, új struktúrát vezettek be a klubvezetésben. Ashley végleg háttérbe vonult a mindennapi döntések terén. Egy későbbi nyilatkozatában kifejtette, hogy tulajdonképpen innentől kezdve ő mindössze kinyitja a pénztárcáját, és leteszi a klub működéséhez szükséges összeget, és a vezetőség megoldja a  többit. Na de kik is ők? Itt lett volna a lehetőség, hogy végre megint legyen elnöke a klubnak, de ez a lehetőség továbbra sem volt napirenden. Létrejött viszont egy négy fős igazgatótanács, akik közösen döntöttek a kardinális kérdésekben. Lee Charnley benne volt természetesen ebben a körben is, mellette pedig a chief scout, Graham Carr, a klub jószolgálati nagykövete, az 1969-es VVK győztes csapat kapitánya, Bobby Moncur és az új vezetőedző (akit immár tudatosan mindenhol head coach-nak, nem pedig managernek írtak) Steve McClaren.  

Az újfajta szakvezetés mellé nyáron és télen is új játékosok érkeztek, méghozzá nem kevés pénzért. Georginio Wijnaldum, Aleksandar Mitrovic, Florian Thauvin, Jonjo Shelvey vagy Andros Townsend, mind jól csengő nevek voltak. Az eredmény ettől függetlenül nem hogy elmaradt, minden várakozást alulmúlt. A dilettáns McClarent kirúgták, és Sir Bobby Robson 2004-es menesztése óta először egy nagyobb kaliberű szakember érkezett, Rafa Benítez személyében. Későn. A kiesést már nem lehetett elkerülni.

Idén nyáron egy valami volt biztos. A visszajutáshoz elsősorban az kell, hogy Benítez aláírja azt a hároméves szerződést, ami alól a kiesés miatt simán kibújhatott volna. A Pincér végül elvállalta a feladatot, de az első és legfontosabb feltétele a teljes kontroll volt a focicsapat felett. Ő dönt, hogy kiket próbál megszerezni, hogy kiket enged el, vagy hogy milyen fizetéseket kapnak a játékosok. Illetve minden más szakmai dologban is, ide értve akár a bentoni edzőközpont átépítését is, ami a spanyol szakember első nyári projektje volt.

Jelenleg tehát hivatalosan úgy néz ki a Newcastle szervezeti ábrája, hogy Mike Ashley a klub tulajdonosa, és pont. Egyéb funkciót továbbra sem tölt be, és ezt be is tartja. Az ő első embere az ügyvezető igazgató (managing director) Lee Charnley. Közvetlenül a focicsapathoz tartozó minden kérdésben viszont az utolsó szót Benítez mondja ki. A pénzügyeket tehát pénzügyi szakemberek kezelik, a sportszakmai kérdésekben pedig egy tapasztalt manager dönt. A saját területén belül mindenkinek meg van a hatalma és a felelőssége. 

Igaz, hogy még csak november van, és igaz, hogy a másodosztályban szerepel a csapat, de nyugodtan kimondhatjuk, hogy az elmúlt években látottakhoz képest nagyon is működik ez a rendszer. Mike Ashley tehát bebizonyította, hogy a megfelelő szerkezeti felépítéssel lehet egy futballklubot irányítani klasszikus elnöki pozíció nélkül is. Igaz, nyolc év kellett hozzá.

Hajrá Newcastle!

Mark29