A holnapi, Wigan elleni meccshez ugyan nincs sok köze, de most beharangozó helyett egy beszámolóval melegítünk a következő bajnokira. Állandó olvasónk, illoke6 ugyanis Newcastleben járt, és egy jó kis beszámolót küldött a városban eltöltött pár napról. A Fulham vendégjátéka (1:3) ugyan negatívum, de ettől még biztos vagyok benne, hogy örök élmény marad az ott töltött hétvége.  Hajtás után át is adom a szót - illetve a karaktereket.  

Először is egy gyors bemutatkozás. Első futball esemény amit gyerekkoromban  a TV-ben láttam az a 96-os EB volt, ahol Shearer nagyon jól játszott és sok gólt szerzett, ezért kitaláltam, hogy Ő lesz a kedvenc játékosom és mivel akkor igazolt Newcastle-be ezért a csapat is adott volt. Amint lehetett nézni őket itthon TV-ben és játszani velük a számítógépes játékokban ez a szeretet csak erősödött és azóta is töretlen. Sokan vagytok így szerintem. :) Ezt a blogot és elődjeit már nagyon régóta figyelemmel követem napi rendszerességgel.

Pár évvel ezelőtt egy ausztriai edző meccsen sikerült először élőben megnézni egy Newcastle meccset és lepacsizni jó pár akkori játékossal ami már akkor hatalmas élmény volt, de hát az igazi életcél az a St James's Park volt mindig is. Idén végre sikerült eljutnom 2 napra Newcastle-be és részt venni egy meccsen, egy stadion túrán, egy kocsmatúrán és kicsit körbe nézni a városban. Erről szeretnék írni nektek egy képes beszámolót (Sok képpel, mert gondolom úgyis csak az érdekel titeket, nem a sok hülyeség amit leírok :) )

Szombaton, a meccs napján érkeztünk meg a reptérre, ahol már több Newcastle United-es plakát is fogadott minket és sajnos 1-2 sundeland-es is, mivel a reptérről induló metró járat (ami igazából vonat, mert csak pár állomás van a föld alatt a belvárosban) sunderlandig megy és van megálló a stadionuknál is. Itt meg kell jegyeznem, hogy életemben nem gondoltam volna, hogy a sunderland stadionját előbb fogom látni mint a St James's-t, pedig így lett. Egész Anglia felett felhős volt az ég majd amikor megkezdtük a leszállást, akkor pont előbukkant a Wear partján a stadion.

Reptérről gyorsan a szállásra mentünk, ledobtuk a cuccot, magunkhoz vettük a mezeket, sálakat, beugrottunk egy mekibe (ami ugyanannyiba kerül, mint itthon), fel a metróra és irány a központ. Na itt már kicsit kezdtem remegni az izgalomtól. :) Gondolom ti is ismeritek az érzést, hogy Magyarországon milyen az amikor évente egyszer belefuttok az utcán egy Newcastle mezbe ( én vidéken kb 3-4 évente egyszer max :) ), na itt már a metrón elkezdtek gyűlni tizesével a NUFC logók. Pontosan nem tudtuk, hol szálljunk le, nyilván mentünk a tömeg után, a felszínre érve már minden fekete-fehér volt. Rengeteg ember, pubbok 10 méterenként, mindegyik tele. Minden kajáldában mezben volt a személyzet, stb ... Hihetetlen élmény volt, azt hittem a mennyországban vagyok. :) Úgy voltunk vele, hogy mielőbb érjünk be a stadionba, a bámészkodás ráér utána is. Majd miután befordultunk az utolsó utca sarkon és megláttuk a stadiont (déli oldala, ami az alacsonyabb), akkor kezdtem elhinni, hogy tényleg itt vagyok.

Másik oldalra szólt a jegyünk, ezért körbe sétáltunk, bementünk a kapun, majd egy lépcsőház szerűben felmentünk pár emeletet, ahol megtaláltuk végre azt a lépcsőt amin felsétálva beérünk a stadionba. Itt volt a büfé, ahol muszáj volt vennünk 1-1 pint sört, amivel a kezünkben elindultunk fel a lépcsőn, szép lassan elkezdtem meglátni a lelátókat. Bevallom férfiasan itt a könny elkezdett kicsordulni a szememből... Szerencsémre egy biztonsági őr megmentett és visszaküldött minket, hogy sörrel belépni tilos. :) Még volt vissza vagy 40 perc a kezdésig, de annyira nem bírtam magammal, hogy kb 2 perc alatt megittam és megitattam barátnőmmel életem legdrágább sörét :) Végre eljött a pillanat és bent voltunk...

A stadionról: kívülről hatalmas épület, viszont a belső kialakítása nagyon jó. A jegyfoglalásnál elnéztem kicsit a helyünket, mert a szektor aljába szerettem volna foglalni, viszont szerintem logikátlanul, de a monitoron alul lévő helyek valójában felül vannak. Emiatt féltem, hogy nagyon magasan és messze leszünk a pályától. Nem voltam még nagy stadionban ezelőtt csak a régi fradi pályán. Itt viszont ugye közel van a pályához a lelátó alja és nagyon meredek és szűkek is a sorok, ezáltal egyáltalán nem voltunk messze a pályától és nagyon jól lehetett mindent látni. A több mint 50 ezer ember szinte egybe forrva tudta nézni a meccset.

A meccsről: még aznap este hozzászólásban leírtam a véleményemet, amikor is a legfrissebb volt még az élmény, amit bemásolok ide: "... Sokkal jobb volt a Fulham, mi meg nem csináltunk szó szerint semmit. Első perctől kezdve ívelgettünk ész nélkül előre a Gayle, Atsu párosnak, akiket a magas védők simán lefejelgettek vagy jött a kapus. Shelvey bűn rossz volt, wcben a helyiek is szidták félidőben. 2 sárga és egy narancs lap járt volna neki kb. Atsu volt a legaktívabb, Dunmett tört zúzott ahogy kell és kb ennyi a csapat. Mitro szerintem összeveszett Benitezzel, hogy megint semmi. Diame 0, Gayle nem kapott használható labdát. Ritchie próbálkozott, Colback gyenge volt, védelemnek 5-6x volt dolga 3 gól egy 11-es. Darlow kb egyet védett...."

Ebben a hozzászólásomban írtam azt is, hogy a játékosokban és a szurkolókban is csalódtam. A játékosokban nyilván azért, mert egyáltalán nem hajtottak, pontatlanok és tompák voltak. Mintha nem lett volna kedvük az egészhez. Erre jött az, hogy a lefújás után mindenki (Lascalles-en kívül) egyből eltűnt az öltöző folyosón. Egyedül a csapatkapitányunk sétált egy kört a pályán és tapsolta meg a nézőket. Engem őszintén szólva az ilyen nagyon fel tud bosszantani.

Na és akkor jöjjön még egy negatívum, a szurkolók. Közel teltház 51.903 néző volt a statisztikák szerint. Már az furcsa volt nekem, hogy az úgynevezett "B közép", akik énekelnek, tapsolnak, szurkolnak folyamatosan nem a kapu mögött ültek, hanem velünk szemben bal oldalt a sarokban és alig voltak 300-400-an saccra. Hozzájuk kapcsolódtak be néhány rigmusra páran szerte a stadionban. Nem így képzeltem, konkrétan a kb 1200 vendég szurkoló leénekelte az 50.000 hazait. Az mondjuk látszott, hogy hozzáértő közönség van, mert egy fontos szerelés, egy szép labdakihozatal vagy egy kiharcolt szöglet hatalmas tapsot kapott.  Ezek néha olyanok voltak, mint egy hangrobbanás. Mint amikor max hangerőn kikapcsolod a TV-t majd másnap reggel benyomod és a semmiből egy 2-3 másodperces robbanás. Ezekből hiányoltam én sokkal többet, se olyan nem volt, hogy valami rigmust mondjuk 1-2 percig énekelje mondjuk a harmad stadion. Nyilván ez azért is lehetett, mert bűn rosszul játszott a csapat, de egy ilyen jó akusztikájú stadionban sokkal többet reméltem... A 2. kapott gól után, mintha felébredt volna a csapat és a néző közönség is, mert volt egy pár perces rész amikor azt kaptuk amire vártunk. Nyomott a csapat, helyzetek, szögletek, érezhető hangerő emelkedés a stadionban. Mindenki elkezdett reménykedni, de természetesen egyből jött egy Fulham kontra ami megölte ezt az egészet. 0:3, kb 60. perc, teljes reménytelenség, én is eléggé magam alá kerültem, de meg se fordulna a fejemben, hogy haza menjek, még ha helyi lennék se. Itt másképp voltak vele, a 60.-70. perc között kb 10-15 ezer ember lelépett. A kitartó szurkolók még láthattak egy szép egyéni villanást Murphy-től, aki lefordult védőjéről, majd eltekerte a hosszúba. Ez pont az előttünk lévő kapuba esett, amivel kicsit megmentette a meccset számunkra, épp annyira, mint a kihagyott 11-es a végén ami a totális megalázás lett volna. A lefújás pillanatában már fél ház se volt. Mi az utolsók közt lógó orral távoztunk a szektorunkból és eldöntöttük, hogy legalább jól berúgunk a helyi Newcastle szurkolókkal a helyi pubbokban. :)

Ami végülis jól sikerült, voltunk 4-5 pubban. Mindegyik nagyon hangulatos volt, sok kép, foto a falon, TV-k, többféle csapolt sör, Geordie-k mindenütt... Végül a kedvenc, ahol többet maradtunk és másnap is betértünk az a Strawberry Pub lett, ami közvetlenül a stadion mellett van. Mire ideértünk nem volt már teltház és le is tudtunk ülni és hallgatni ahogy régi Newcastle indulókat énekelnek (inkább üvöltenek :) ) a már nem szomjas Geordie-k.

Éjfél körülre valahogy visszataláltunk a szállásra, ahol a rengeteg élmény miatt alig tudtam elaludni.

Másnap délelőtt lementünk a tengerpartra sétálni egyet. Vasárnap délelőtt, nagyon jó idő, ezért sokan gyereket és/vagy kutyát sétáltattak a parton. Gyönyörű volt a tengerparti rész. Angliában, főleg északon nem számítottam ilyen szépre.

A jó kis séta után felültünk a metróra és irány a St James megálló és a stadion túra.

Mozgólépcső tetején jó pár legenda "lenyomata" volt. Sajnos Ameobi-é nem volt :( :)

Túra előtt még gyorsan körbejártuk a stadiont.

A stadion túra szét volt osztva több 10-20 fős csoportra ami szerintem jó ötlet. Egy fiatal srác volt a túra vezetőnk. Nagyon sok dolgot mesélt végig, csak sajnos az angolom nagyon gyenge, ezért nem sokat értettem. A klub múzeum "szerű" helyen volt egy lista azon játékosokról, akik a Newcastle-ből kapták az első válogatott meghívójukat.

Először felmentünk a lelátó legmagasabb részére.

Ezután lementünk és a játékosok által használt bejáraton bementünk az öltöző folyosókra.

Bementünk a vendég öltözőbe, ami hát hogy is mondjam... Néhány megye 1-es öltöző jobb itthon, mint az. Később kiderült, ez direkt van így. :) Fehér csempék, alacsony belmagasság, kis méret, hogy ne érezzék jól magukat a vendégek és nyomasztó legyen a légkör. Középen van az ajtó és körben a padok, hogy az edző ne tudjon szembeállni a csapattal, hanem forognia keljen amikor beszél. A vezető srác elmondta, hogy a PL-ben ez volt a legrosszabb vendég öltöző, most pedig a legjobb. :) Sajnos képet csak a tusolóról lőttem, de az se nagy eresztés. Amúgy a vendég tusolóba simán bemehettünk, a hazaiba meg tilos volt bemenni, mert hogy a cipőnk talpán bevihetünk valami bacit.

Ellenben a hazai öltöző, na az már elég tetszetős. Erről majd a képek beszélnek helyettem. Innen annyi sztori maradt meg, hogy Benitez annyira régimódi, hogy kidobatta a filctollas letörölhető mágnes táblát és helyette egy nagy köteg lapozható, majd letéphető papírlapos "rendszert" kért magának :)

Ezután a játékos kijárón át besétáltunk a pálya szélére.

Itt a túra csoportunk jól megtapsolt minket, úgyhogy én már elmondhatom magamról, hogy a St James' Park-ban egy jó 15 ember megtapsolt. :)

Járt még egy ebéd a stadion aljában lévő Nine nevű bárban és ezzel vége is lett a túrának.

Délután még a központban sétáltunk egy nagyot.

Hát ennyi volt. Másnap indultunk haza.

Remélem tetszett nektek és elnézést a stílusért, de tényleg ennyire jó érzés volt ott lenni és átélni ezt az egészet. Ha bármi kérdésetek van tegyétek fel, szívesen válaszolok amire tudok.

Hajrá Newcastle!

illoke6