champo Mark29 derby feladat
2010. február: az utolsó összecsapás

Szombaton kora este a Pride Park Stadionba látogat a Newcastle Unted, hogy megmérkőzzön a bajnokságot eléggé visszafogottan kezdő Derby County együttesével. A két hetes szünet, és az átigazolási időszak lezárása után mindkét klub reménykedik benne, hogy sikeres hétvégéje lesz. Csak amíg a Newcastle számára ez az elmúlt hetekben megkezdett út folytatása, addig a Derby szeretne kizökkenni az eredménytelenségből. A feladat mindkét fél számára adott.

 

Az előzmények

A Kosok öt forduó után jelenleg a 18. helyen állnak a tabellán. Döntetlen, vereség, győzelem. Döntetlen, vereség... Khm... Remélhetőleg nem folyítatják a sormintát. Amennyiben csak a múltat nézzük, nem mi vagyunk az esélyesek. Az utolsó két idegenbeli találkozás Derby sikereket hozott. A 2007/2008-as szezonban a Derby County minden idők legrosszabb Premier League teljesítményével, valamint legkevesebb szerzett pontjával esett ki. Egyetlen győzelmük volt. Igen, a Newcastle United ellen. Két év múlva a Championshipben találkoztunk velük. Karácsony és újév között a St. James' Parkban egy 0:0, majd 2010 februárában egy sima, 3:0-ás vereség. 

champo Mark29 derby feladat
Az utolsó találkozás jegyzőkönyve

Hogy mekkora pofon volt ez a zakó a csapatnak? Papíron a legnagyobb az egész bajnokságban. Hogy mennyit számított a végelszámolásnál? Semmit. Ez volt a Newcastle negyedik és egyben utolsó veresége abban a szezonban. A Blackpool (szeptemberben, 1-2), a Nottingham (októberben, 0-1) és a Scunthorpe (októberben, 1-2) után a Derby is otthon tudta tartani a három pontot. Viszont a hátralévő 17 fordulóban 13 alkalommal győztünk, és mindössze 4 döntetlent játszottunk. Most is valami hasonló az elvárás.  

A feladat

A reblog sprint mostani fordulójában a "feladat" a kulcsszó, ami köré fel kell építeni a bejegyzéseket. Ha úgy tetszik, a feladat a feladat. Vagy valami ilyesmi. Egy futballklub számára viszont erről szól az egész szezon. Minden héten új feladat vár a csapatra, amit meg kell oldani, hogy a bajnokság előtt kitűzött célokhoz közelebb kerüljenek. Könnyebb, nehezebb, lehetetlennek tűnő feladatok. Siker, kudarc, részeredmény. Nincs idő nagyon rágódni a történteken, mert pár nap, és jön a következő kihívás. A Newcastle és Rafa Benítez számára is adott egy hosszú-, egy közép- és egy rövidtávú feladat. A három természetesen összefügg és egymásból következik.

champo Mark29 derby feladat
Rafa képes megoldani a feladatot

Hosszútávon a feladat visszajutni a Premier Leagube, és egy ütőképes, a TOP 8-ba kerülésért küzdő csapatot építeni. Középtávon az újonnan érkezett játékosok beépítése a csapatba, valamint annak felmérése, hogy januárban milyen további erősítésekre lehet szükség ahhoz, hogy izgalmak nélkül, simán meglegyen  a visszajutás. Rövid távon pedig mindig az adott forduló. Most tehát a Derby County legyőzése.

Nem lesz könnyű feladat. A hazaiak kispadján ismerős arc, Nigel Pearson ül. A Leicestert a kiesésétől csodával határos módon megmentő szakember 2007 tavaszán Glenn Roeder, majd 2008 januárjában Sam Allardyce távozása után is "caretaker" manager volt Newcastleben. A keretük sem gyenge. Olyan, Premier League tapasztalattal rendelkező játékosaik vannak, mint Scott Carson, Darren Bent, Chris Baird, Bradley Johnson, Andy Weinmann, vagy a frissen igazolt Ikechi Anya. Mellettük pedig tehetséges fiatalokból sincs hiány, elég felsorolni Tom Ince, Matej Vydra, vagy a 21 éves, de pár éve már csodagyerekként számontartott Will Hughes nevét.

champo Mark29 derby feladat
champo Mark29 derby feladat

Ettől függetlenül persze a Newcastle kerete papíron jóval erősebb. Fent látható a "friss" számozás. A legújabb érekzők közül Lazaar a 7-es, Atsu a 30-as, Murphy pedig a 33-as számot választotta. Éredekes, hogy a kölcsönadott játékosok (a januárig távol lévők, a teljes szezonra küldöttek és a teljes szezonra, vételi opcióval távozók egyaránt) mind ott szerepelnek a listán, a számaikat nem kapták meg mások. A keret egyébként úgy tűnik rendben van, hiába akart még Benítez pluszban egy-két embert összességében nem panaszkodhatunk. Ahogyan a Jonjo Shelvey nyilatkozta a napokban, szükség lesz mindenkire. Havonta 6, vagy akár 7 mérkőzés, egyszerűen szinte lehetetlen, hogy a kapusokon kívül mindegyiket végigjátssza valaki. Viszont mindenkinek ugyanaz a célja, és mindenki tudja, hogy mikor kell pihennie és mikor kell harcba szállnia a csapatért. Házi Voldemortunk végül hozzátette, hogy a lehető legnagyobb hiba (bukás, pancserség) lenne, ha ezzel a kerettel nem lenne meg a feljutás. Viszont elnézve, hogy kik ülnek mellette az öltözőben, nem lesz ilyen probléma.

champo Mark29 derby feladat
Voldemort szerint nem lehet gond a feljutás.

A mérkőzés

Az elmúlt hetekben olyat láthatunk, amit az elmúlt években elég ritkán, ha a sérültek listáját nézzük. A virtuális betegszobánkban csak Rob Elliott és Massadio Haidara "fekszik", úgyhogy itt van Beníteznek egy újabb szép feladat, a kezdő összeállítása. Nyilván jobb ez az állapot, azaz a bőség zavara, mint amikor 3-4 embernek is a nem a megszokott posztján kell játszania, de azért ez is okozhat fejtörést. A Chronicle Live alkalmazásában összeállítottam én is, a szerintem várható kezdőt.

champo Mark29 derby feladat
Melyik felállás lehet a nyerő?

Fölül van az én kezdőm, ami kicsit a Bristol City-t idegenben legyőző felállásra emlékeztet. Figyelembe vettem, hogy az újoncok, mint Lazaar, Atsu és Murphy kezdőként történő bevetése talán felelőtlenség lenne egy idegenbeli meccsen, egy héttel az érkezésük után, főleg, hogy a válogatott szünet miatt nem is nagyon tudott együtt edzeni a keret.  Alul pedig a legnépszerűbb leosztás, egy vadonat új bal szárnnyal és a Gayle-Mitro támadó kettőssel.

A mérkőzést 18.30 órától a Sky Sports 1 mellett 12 másik tv csatorna is élőben közvetíti, ami sok-sok streamelési lehetőséget jelent. A feladat tehát ismert, "csak" meg kell oldani.

Hajrá Newcastle!

Mark29