Rafa Benitez úgy látszik nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy 3-4 igazolás is nagyon közel van. Hivatalosan vettünk egy belga kapust, és akár ma vehetünk egy angol csatárt is. 

 

 

A képen látható 25 éves fiatalember Matz Sels, aki a Gent csapatától érkezett 5 évre, körülbelül 4,5 millió fontért. Most ne kezdjünk találgatásokba, hogy melyik hálóőr megy, melyik marad, a tavalyi szezon alapján nem árt az erősítés ezen a fronton.

Ezen a képen pedig Dwight Gayle a Crystal Palace 25 éves támadója látható, amint a newcastlei repülőtérre érkezik, és valószínűleg már orvosi vizsgálaton van. Az ára 10 millió font körül lehet. Alan Prdew egyébként akarja andros Townsendet és állítólag aktiválnák a 13 millió fontos kivásárlási árát is. Viszont mégsem kötötték össze a két transzfert, azaz van esély rá, hogy Townsend maradjon.

Ha mégis menne, akkor a Bournemouth szélsője, Matt Ritchie érkezhetne a helyére.

Röviden ennyi.

Hajrá Newcastle!

Mark29