Premierl League Mark29 Manchester City
Anita kicentizett gólja

Tegnap este végre azt láthattuk, amit egész szezonban vártunk. Nem volt tele a gatya sőt, a szokásosnál jóval bátrabb játékot mutattak a fiúk. Nem volt érdekes, hogy ez a BL elődöntős Manchester City, akik ősszel hatszor köszöntek be a Newcastlenek. Többen 100 %-ot nyújtottak, és aki nem, az is olyan lelkesedéssel játszott, hogy a rosszabb forma így könnyen megbocsátható. Hajtás után pár gondolat.

 

 

Elöljáróban annyit, hogy hétfő este a Britannia Blogon is elkövetett működésemnek, na meg Baumstark Tibinek köszönhetően betekinthettem a Digi Sport PL összefoglalójának kulisszái mögé. Megnézhettük az esti műsör képanyagának vágási munkálatait, majd a kérdéses bírói döntések átbeszélését Bede Ferenccel. Bejártuk a stúdiót, a kommentátor szobát, és végül a vezérlőből nézhettük végig a kétórás élő műsort. Közben végig beszélgettünk Lózs Pistivel, a műsor szerkesztőjével, aki minden krédésünkre válaszolt. Amikor pedig elkezdődött a Stoke - Tottenham mérkőzés, bemehettünk a stúdióba és kicsit még beszélgettünk Monoki Lehellel, Bánki Dodóval és Fehér Csabával. Sőt, még Juhár Tamás is betévedt pár percre. Mindenki nagyon kedves volt, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyire lazán kezelnek egy ilyen váratlan helyzetet, hiszen csak a szerkesztő, és Baumstark Tibi tudott róla, hogy aznap ott leszünk. Egyszóval bármiféle körbenyalás nélkül kijelenthetem, hogy a vágótól az operatőrön és a kommentátorokon keresztül, a műsorvezetőn át, a szakértőkig, mindenki nagyon segítőkész volt.

A Lehel-Dodó-Csaba trió őszintén meglepődött, amikor megtudta, hogy én a Newcastle szurkolók táborába tartozom, de a szokásos "de rossz éved, éveid vannak" és hasonló csipkelődésen kívül, őszintén érdeklődtek a hazai Newcastle szurkolói közösségről. Nagyon jó élmény volt, és ez meg a Swansea elleni győzelem kellő bizakodással töltött el. Nem gondoltam persze, hogy pontot szerzünk a City ellen, de abban bíztam, hogy nem lesz egy olyan megalázó vereségben részünk, mint ősszel Manchesterben.

Premierl League Mark29 Manchester City

Premierl League Mark29 Manchester City

A meccs alaphangját Moussa Sissoko kisebbik fia adta meg, aki egyszerűen elfoglalta Benitez helyét a kispadon. Rafát ez nem zavarta, sőt, még a híres jegyzetfüzetét is odaadta a srácnak. Mondanom sem kell azonnal jöttek a kommentek, hogy "Aarons épp az új szerződését írja alá", vagy hogy a képen Anitat látjuk.

Premierl League Mark29 Manchester City

Premierl League Mark29 Manchester City

A  meccs nem kezdődött valami jól, de szerencsére a City-n is látszott, hogy messze vannak a csúcsformától. Perez bekerült Wijnaldum helyett a kezdőbe, amire valószínűleg azért került sor, hogy a holland egy kicsit motiváltabb legyen.

Senki nem volt tehát jó passzban, de leginkább a partjelző. A fenti képen látható, hogy mit NEM INTETT BE LESNEK, így aztán Segio Agüero megszerezte 100. gólját a Premier Leagueben. Ekkor meg voltam róla győződve, hogy megyünk a levesbe. Viszont nem így történt, még az első félidőben sikerült egyenlíteni. Anit a gólját három szerencsés momentum előzte meg. Először is rosszul, hosszan vette át a labdát. Másodszor a visszacsele is eléggé elpattant tőle. Harmadszor pedig a lövése (ami előtt fel sem nézett) kikerülve a lábakat, és Joe Hart kezét, a kapufáról vágódott a hálóba.

Ezután itt is, ott is megvoltak a lehetőségek. Agüero majdnem eladott egy kamu tizenegyest, de szerencsére Kevin Friendnek nem kellett. A hosszabbításban pedig a becserélt Wijnaldum ziccerét védte Hart.

Premierl League Mark29 Manchester City

A döntetlen teljesen igazságos eredmény. Minden játékos kihajtotta a belét a pályán. Townsend és Ayozé alig tudtak lemennni a cserénél, Colback és Tioté pedig nagyon régen nem játszottak ilyen jól és lelkesen. Ahogyan az elmúlt meccseken Moussa Sissoko is végre mutat valami szenvedély félét. Hajlok rá, hogy ez a fejlődés Rafa Beniteznek köszönhető.

A meccs után Ruzsi, a szerkesztőtársam azt mondta, hogy eggyel több pont, mint amivel számolt, és én is így érzek. Nagyon is fontos lehet ez az egy pont a végelszámolásnál (csak hogy valami igazán komoly közhelyet is beszúrjak). A bravúrok tehát továbbra is kellenek, és nyilván szombaton az Anfielden pontot szerezni még ennél is nagyobb siker lenne.  

Nagyon komoly négy meccs vár még a srácokra, miközben reménykedni kell abban is, hogy a riválisaink botlanak, valamint hogy a Leicester minél előbb megnyeri a bajnokságot, azaz az utolsó fordulóban egy megtört Tottenham látogat a St. James' Parkba. Persze ne szaladjunk előre annyira. Addig még megyünk Liverpoolba, jön a Crystal Palace és lesz egy kirándulás az Aston Villahoz.

Hajrá Newcastle!

Mark29