Szombaton kora este a Chelsea vendége lesz a Newcastle. Londonban nem nagyon szeretünk játszani, de ha valamikor, most lehet bizakodni az esetleges pontszerzésben. Amióta Roman Abramovics a tulajdonos, ilyen gyatra teljesítményt még nem nyújottak a Kékek, akiknek a szezonját kb. egy BL győzelem menthetné meg, ami elsőre elég vadul hangzik. Sérülések, csapaton belüli ellentétek, José Mourinho buk(tat)ása, mind olyan tényezők, amik negatívan befolyásolják a Chelsea 2015/2016-os idényét. Guus Hiddink pedig egyelőre csak egy tűzoltó, nem pedig megmentő.

peremier league Mark29 Chelsea

Valószínűleg mostantól kezdve erre az okfejtésre alapozza majd minden edző és manager azt a mentális felkészítést, amit a játékosainak tart a Chelsea elleni pályáralépés előtt. Csakhogy ez még nem jelent semmit. Ez a Chelsea ugyanúgy egy erős csapat, ahogy eddig is voltak, akik ha elkapják a fonalat, akkor bárkit képesek legyőzni. A Newcastle pedig ugyanaz a kiszámíthatatlan együttes, akik bármikor képesek értékelhetetlen játékkal kikapni, viszont a bravúr is ott bújkál bennük. Ezek után mi lesz szombat délután? Bármi előfordulhat.

 

 

Az, hogy én magam optimista lennék, egy igen erős túlzás. Bizakodom, persze, hiszen nem egy lehetetlen küldetésről beszélünk. A szórványos stamford bridge-i pontszerzéseink közül láttam már hideg, téli 0:0-át, májusi 2:2-t, valamint természetesen amikor Cissé duplájával nyerni tudtunk. Természetesen ott volt még a 4:3-as Ligakupa győzelem is. Viszont azt el kell ismerni, hogy általában hazai pályán a Chelsea hozza a Newcastle elleni meccseket. Sima kettő-három nullás eredményekkel. A játék persze nem mindig sima. Tavaly Remy Cabella az egyik legjobb meccsét játszotta Londonban, de nem jött össze a gól, és a második félidőben hozta a mérkőzést a Chelsea.

peremier league Mark29 Chelsea
Szép stamfordi emlék: egy Cissé gól

Idén ősszel már 2:0-ra vezettünk Ayozé Perez és Georgino Wijnaldum góljauval, de jött Willian és Ramires és végül 2:2 lett a vége. Hiába játszott jól a csapat, hiába érdemeltek volna győzelmet, a két apró hiba két pontba került. 

Szombaton egy kicsit bővülnek Steve McClaren variáliási lehetőségei. Visszatérhet az eltiltott Jamal Lascelles, és a sérüléséből felépülő Jack Colback is. Seydou Doumbia a héten már pályára lépett az U21-es bajnokságban, elvileg nincs akadálya, hogy bemutatkozzon a felnőttek között is. Továbbra sem bevethető viszont Kevin Mbabu és Siem De Jong. Mindkét játékos esetében erre a hétvégére tették a visszatérést, de jelen pillanatban még három, illetve két hétig lesznek harcképtelenek. Íme az én kezdőm:

peremier league Mark29 Chelsea

Ezzel lenne egy bivaly középpálya, egy bivaly csatárral. Wijnaldum kikerülne a szélre, amit ugyan nem szeret, viszont mivel gyors, ott is elég veszélyt tudna teremteni. Ha ezzel a fizikálisan megerősített középpályával (és védelemmel: Aarons-Colback csere) ki tudnánk húzni a félidőt kapott gól nélkül, akkor a Chelsea egyre nagyobb nyomásra kényszerülne. (Ha a vezetést is meg tudnánk szerezni, akkor pláne) Ezek után nagyon kellene jönniük előre, akkor pedig lehet kontrázni. Doumbia és Perez ekkor jöhetne.

Nagyon szépen "kitaláltam" a taktikát, de azért ha megkérdeznek, akkor továbbra is azt mondom, hogy kikapunk 2:0-ra. Skizofrén helyzet. Jó lenne azt látni, hogy Tioté és a védők mindent megszűrnek, Shelvey hajszál pontosan indít, Mitro pedig bevágja a zicccert. Viszont még mindig a 2015/2016-os szezonban járunk, ahol egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor játszott jól a csapat.

A mérkőzést a DigiSport 1 élőben közvetíti.

Hajrá Newcastle!

Mark29