jamaal_lascelles southampton_newcastleJamaal Lascalles szerint nincs ok a pánikra, hamarosan minden jóra fog fordulni a csapat háza táján.

 

"Talán senkit sem kell emlékeztetnem arra, hogy tavaly is volt egy kilenc meccses győzelem nélküli sorozatunk, mindenki tisztában van vele. A szezon első felének a végénél az utolsó hármashoz voltunk közel a tabellán, majd megfordult a helyzetünk, és végül 10.-ek lettünk."

"A Crystal Palace szintén szörnyen kezdte a tavalyi szezont (hét egymást követő vereség, az első hét mérkőzésen nem szereztek gólt), és végül így is jó szezont zártak. Úgy gondolom, nincs miért aggódnunk."

"A legjobb csapatok közül öttel már játszottunk (a hat közül), a Cardiff és a Crystal Palace ellen pedig dönetlent értünk el. A Brighton ellen mérföldekkel jobbak voltunk, minden esélyünk meg volt a három pont megszerzésére, még sem tudtunk nyerni."

"Természetesen mindenképpen frusztráló számunkra ez a helyzet, mint játékosoknak. Azonban mi mindannyian pozítivak vagyunk, és úgy gondolom, hogy nincs szükségünk, és okunk a pánikra."

A probléma ezúttal is első sorban a helyzetkihasználással van, mint ahogyan tavaly is volt. A helyzetek megvannak, azonban nincs "igazi góllövő csatára" jelenleg a csapatnak. A futballban nincsen ha, de még is eljátszanék a gondolattal azért, mi lett volna, ha a hétvégén egy Alan Shearer típusú csatárunk lett volna elől? Akkor valószínüleg legalább 3 gólt rúgtunk volna.

Talán hétvégén a Southampton ellen Salomón Rondón vagy Yoshinori Muto képes lesz majd gólt szerezni. Egyébként csak én vagyok úgy vele, hogy Sörenzen is megérne egy próbát elől?