Holnap délután rendezik az angol FA kupa következő fordulóját, így a hétvégén nem bajnoki mérkőzésen fogunk szerepelni, hanem kupameccsen. Eltérőek a vélemények arról, hogy mennyire fontos az FA kupa. Az biztos, hogy az egyik, ha nem a legjobban megbecsült nemzeti kupa sorozat a világon. Az angol klubok komolyan veszik, és nagyon nagy büszkeséggel említik az FA kupa győzelmeket a bajnoki címeik mellett. A magyar szurkolók inkább a bajnoki eredményeket részesítik előnyben, főleg akkor igaz ez, ha a kiesés szélén táncoló csapatokról van szó. Ilyenkor mindig mérlegelni kell, hogy megéri-e a figyelmet megosztani, hiszen amúgy is nehézkes a bentmaradás a Premier League-ben, mivel ez  a világ (egyik) legerősebb bajoksága.

 

Az FA kupában ez az első kör, amikor az első osztályban szereplő csapatok is játszanak, a Newcastle United egy másik első osztályú klubot kapott ellenfeléül, a Watfordot. A bajnokságban jól szereplő újonc nagyon jó helyről várhatja a kupafordulót: négy pontra vannak az európai kupaselejtezős helyektől. Ez nagyon hízelgő az újonc lódarazsakra nézve. A Newcastle ezzel szemben 2 pontra van a bentmaradást jelentő 17. pozíciótól.  Csapatunk a bentmaradásért vívott harcra tudna tartalékolni, ha a srácok nem jutnak tovább, míg a Watford akár előrébb is léphet a tabellán, ha nem kell megosztaniuk a figyelmet az év hátralévő részében.

Kíváncsian várom, hogy milyen keretet fognak nevezni a menedzserek, hiszen mind a két csapatnak nagyon fontos lehet a bajnoki jó szereplés. Bár a Watford is a kiesés elől menekül -  ha az elnökük bajnokág előtti céljait vesszük alapul - azonban a stabil pozíció miatt az is előfordulhat, hogy megpróbálnak előre jutni a kupában, hátha kiesnek a nagyok és egy kis mázlival a Wembleybe verekedhetik magukat . A Newcastle ilyen felelőtlenséget nem követhet el, így nem lepődnék meg, ha  csak cserecsapattal állnánk ki, és nem is nagyon idegeskednék, ha kiesnénk. Természetesen soha nem lehet úgy pályára lépni, hogy a cél a vereség legyen. A cserecsapatban ilyen esetekben lehet megmutatni a menedzsernek, hogy bajnokin is számolhat a játékossal. 

A Newcastlnél amúgy is nagyon sok a sérült, hiszen Jack Colback az Arsenal elleni meccsen szenvedett sérülést, ami akadályozza a pályára lépését. További sérültek: Vuron Anita, Rolando Aarons, Emmanuel Riviere, Papiss Cissé, Tim Krul, Massaido Haidara, Gabriel Obertan és Steven Taylor, akinek már nincs sok hátra, hogy felépüljön. Felsorolni is hosszú.

A Watford mestere kinyilatkoztatta, hogy az FA kupa nem számít a csapatnak, így szinte biztosan pihentetni fogja kulcsfontosságú játékosait, tehát arra számíthatunk, hogy szándékosan cserecsapattal felálló gárda fogadja a szenvedős formában lévő, és nagyon sok sérülttel küzdő Newcastlet.

Lehet hogy McClaren mester a kupában elért sikerekkel szeretne némi szépség tapaszt szerezni a lehangoló bajnoki szereplés miatt? Megláthatjuk holnap délután 4 órakkor.

Nem tenne rosszat a csapatnak, ha tovább tudnánk lépni, hátha megjön az étvágyuk a fiúknak, illetve a Watford cserecsapata ellen akár tétmeccsen is gyakorolhatjuk a befejezést, amivel hadilábon állunk. Bízzunk abban, hogy kiütjük a Watfordot egy sok lőtt gólos meccsen!

Howay The Lads

Ruzsinho da Costa