Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

(Szarka)lábjegyzet: Csatárlesen

Andros Townsend leigazolása építkezés, nem pedig tűzoltás volt. A Newcastle vezetősége látszólag úgy tesz, mintha nem a kiésés elleni harc lenne a legfőbb cél. Legalább is az eddigi három januári igazolásból kettő erre utal. Mert bár örülünk Saivetnek és Townsendnek is, de valójában egyedül Jojo Shelvey az, akire feltérlenül szükség volt, hogy valami elképzelés legyen végre a támadójátékban. Az igazán égető problémák viszont pont nem középen, hanem hátul és elöl vannak. A védelemben minőségi, de - a sérülések miatt - főleg mennyiségi szempontból szükséges új emberek igazolása, míg elöl kell valaki, aki 8-10 góllal lehozná a tavaszt. A vezetőség megint azt mondta, hogy a háttérben folyó tárgyalások miatt nem illdomos senkit sem említeni név szerint, de a média az alábbi nevekkel foglalkozott a napokban.

Mark29 átigazolások Berahino Gomis Remy Lacazette Rhodes Newcastle

A fenti ötösben vannak új, és állandó kiszemeltek is. Van akit jó eséllyel le lehet igazolni, és van akivel szinte felesleges foglalkozni. Hajtás után rövid latolgatás.

52 Tovább

(Szarka)lábjegyzet: Nagy nap lesz a mai?

Az angol sajtóban több helyen is megjelent, hogy az átigaolási piacon nagy nap lesz a mai, legalább is a Newcastle United szempontjából. A tulajdonos, Mike Ashley már tavaly tavasszal megígérte, hogy kinyitja a pénztárcáját a csapat eredményessége érdekében. Ezt az ígéretét nyáron megtartotta, tekintve hogy három új érkezőért is 10 millió font feletti összeget fizetett ki. A játék jobb lett, de az eredmények csak nem jönnek, így aztán januárban megint muszáj erősíteni.

Sissoko Tioté Townsend Berahino Pato Phillips
Andros Townsend és Saido Berahino ügyében is történhet előrelépés

Eddig Henri Saivet érkezett a Bordeaux-ból (4.5-5 millió font), és Jonjo Shelvey a Swansea-ból (12 millió font), utóbbi parádésan mutatkozott be a West Ham elleni győzelem alkalmával. A mai napon pedig újabb emberek érkezésében várható kedvező fordulat. Egyrészt egy hetek (hónapok) óta tartó huzavona is a végéhez érhet, másrészt megdőlhet a klub átigazolási rekordja. Nem, ezúttal nem szerepel Lacazette. Lássuk szépen, sorban.

22 Tovább

PREMIER LEAGUE TABELLA

Előző mérkőzés

Következő mérkőzés

Facebook

Utolsó kommentek