Mark29 beharangozó Championship

Holnap délután igazi premiert rendeznek a Championshipben, ugyanis ezelőtt még soha nem került sor a Burton Albion és a Newcastle United között futball mérkőzésre. A 11 évvel ezelőtt épült Pirelli stadion 6.912 fő befogadására alkalmas, amiből 2034 az ülőhely. Kellemes, kultúrált kis ékszerdoboz az angol foci kincseskamrájában. A Szarkák pedig egyértelműen rabolni mennek. Három pont a zsákmány, amit kinéztek.  

 

Nincsenek tehát eddigi statisztikák, amiből kiindulhatnánk, habár ez eleve csalóka része a beharangozó posztoknak. Legyen bármilyen dicső (vagy sötét) egy-egy ellenféllel a közös múlt, azért idén minden meccsnek úgy megyünk neki, hogy a győzelem a cél. 

Mark29 beharangozó Championship

Mindenképpen meg kell említeni managerünket, aki szerdán ezredes lett. A képen Rafa Benítez pályafutása számokban. Szégyenkezni egyáltalán nincs oka, sőt. Remélhetőleg amikor lejár a három éves szerződése Newcastleben, akkor is tartani tudja majd az 50 százalék feletti győzelmi arányt.

A szerdai meccshez képest sok változással szerintem nem kell számolnunk, egy-két pihentetési szándékkal meglépett csere várható, például Ritchie vagy Gouffran helyett Atsu játszatása, esetleg egy Anita - Yedlin  csere..

A mérkőzés 16:00-kor kezdődik, és nem közvetíti a tv. Ilyen szempontból a két ünnep közötti időszak kedvezőbb lesz a számunkra. A december 26-ai Sheffield Wednesday (20:45) és a január 2-ai, Blackburn elleni (16:00)  meccsünket élőben adja a Sky, és esélyes a december 30-án, 20:45-kor megrendezésre kerülő, Nottingham Forest elleni meccs is, hogy képernyőre kerül.

A Burton ellen marad az eredménykövetés.

Hajrá Newcastle!

Mark29