Champo Mark29

Holnap folytatódik a bajnokság, a Newcastle az Ipswich Town csapatát fogadja. Kedden magabiztos játékkal győztük le a Barnsley-t idegenben, és a Norwich döntetlenjének, valamint a Huddersfield vereségének köszönhetően a szezon során először a tabella élére kerültünk. Már csak meg kell tartani ezt a pozíciót a hátralévő harminchárom fordulóban.

 

Champo Mark29

Persze iszonyatosan nehéz feladat lesz, amiben eddig leírhatatlanul nagy segítséget nyújtottak a szurkolók. Kedden például több, mint 5500 geordie bíztatta a srácokat, nem is hiába. 

Ezúttal pedig a St. James' Parkban rendezik a meccset, ahol a szezon során szinte minden meccsen teltház közeli nézőszám volt, azaz a 49-50 ezer ember állandóan ott volt. Tulajdonképpen az 52 ezres maximum nézőszám azon múlt, hogy a vendég szektorban mennyien voltak.

Champo Mark29

Az Ipswich elleni mérkőzésen elvileg szerephez juthat Daryl Murphy, aki pont a Traktorosoktól érkezett nyáron. A gond vele csak az, hogy pár hete megsérült, és Rafa Benítez múlt héten csak annyit mondott róla, hogy a hétközi meccsre még nem épül fel. Egyelőre nem tudni most mi van vele, odafér-e a padra. A kezdőbe biztosan nem, mert ott Dwight Gayle helye megkérdőjelezhetetlen, ráadásul ott van még a bevetésre váró Aleksandar Mitrovic is.  

A kezdőhöz egyébként nem hinném, hogy nagyon hozzányúlnának, maximum 1-2 ember pihen egy kicsit. Darlow úgyfest kiszorította Selst, és a Lascelles-Shelvey-Gayle tengely is megbonthatatlannak tűnik. Nagyon persze ezeket a játékosokat sem szabad széthajtani, mert jövő kedden például már jön az aktuális Ligakupa meccs, a Preston North End ellen.

Ha valami mellettünk szól, akkor az a statisztika. Az elmúlt tíz mérkőzésünkön nem kaptunk ki az Ipswich Towntól, a legutóbbi zakót az 1984/1985-ös évben kaptuk. Egyébként az összesített mérlegünk már sokkal kiegyenlítettebb, 47 mérkőzésen 16 győzelem, 15 döntetlen, 16 vereség.

Champo Mark29

A két klub közötti kapocs Sir Bobby Robson, aki az Ipswich kispadján FA kupát és UEFA kupát is nyert. A vendégszurkolók készülnek is különböző transzparensekkel, hogy megemlékezzenek a geordiekkal közös legendáról.

A mérkőzést ezúttal sem közvetíti a TV.

Hajrá Newcastle!

Mark29